Érdekes, Film

Sokkoló hír érkezett a Wednesday 2. évadáról

A rajongók már nagyon várják a Wednesday 2. évadát, most pedig végre friss hírek érkeztek a szériáról: kiderült ugyanis, mikor kezdik forgatni. Igen, sajnos még el sem kezdődött a forgatás, szóval az új részekre még valószínűleg elég sokat kell várni.

 

 

 

A hollywoodi írók sztrájkja sajnos a Wednesday forgatására is hatással volt, ami azt jelenti, hogy az új szezont még el sem kezdték felvenni. A Variety szerint a forgatás 2024 áprilisában kezdődik majd, Írországban, ez pedig igencsak sokkoló hír azok számára, akik már nagyon várják a megjelenést. A józan számításokra alapozva így tuti biztos, hogy 2025-nél előbb nem kerülhet majd adásba. A Netflix ugyan közölte, hogy a 2. évad elkészülte prioritást élvez (Stranger Things kapcsán is ugyanezt mondták), ennek ellenére nyilvánvalóan hatalmas munkáról van szó.

Arról pedig már nem is beszélve, hogy figyelembe kell venni azt is, a címszereplő Jenna Ortegának vannak egyéb filmes munkái. Szóval a forgatási időpontokat feltehetően az ő ráéréséhez is igazítani kell majd. Sőt, mivel a sorozatot Tim Burton rendezi, azzal is számolni kell, hogy ő előbb befejezi Beetlejuice 2-t, amiben egyébként Jenna Ortega is szerepel. Szóval a rajongóknak most igazán türelmesnek kell lenniük, de nézzük csak meg pontosan, mikor kerülhet fel a Netflixre a Wednesday, ha tényleg elkezdik forgatni áprilisban.

Nos, az 1. évadot 2021 szeptemberétől, 2022 márciusáig forgatták, majd novemberben került bemutatásra. Ha a 2. évad is hasonló időrendet fog követni, akkor a nézők csak 2025 tavaszán térhetnek majd vissza Nevermoreba. Persze a Netflix bizonyára igekszik majd sürgetni a munkálatokat, de a Wednesday 2. évadának pontos jövője még mindig bizonytalan.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?