Életmód, Érdekes

„20 éven át minden este lefeküdtem egy szellemmel – de most kidobtam”

Húsz éven át minden este hancúrozott egy szellemmel a kolumbiai nő.

 

 

 

Egy nő azt állította, hogy több mint 20 éven keresztül éjszakánként hancúrozott egy „vízköpőarcú” szellemmel. A kolumbiai Paola Flórez elmondta, hogy kapcsolata a szellemmel fiatal korában kezdődött – és hogy a szellem minden este meglátogatta, amíg aludt. Az állításokat a Sin Carreta című tévéműsorban tette közzé, amelyet az állami tulajdonú Canal 1 csatorna sugároz.

Paula azt is állította, hogy mindig ő kezdeményezte, és végül beleszeretett a karizmatikus kísértetbe, akivel 20 éves szenvedélyes viszonya lett. Azt mondta a nézőknek: „Egy nap feküdtem, amikor éreztem, hogy egy kéz a lábamról a mellkasomra mozdul. Furcsa volt, megijedtem. Attól a naptól kezdve mindig meglátogatott, hogy szexeljen velem.”

20 évig idillinek tartotta a viszonyukat, mígnem egyszer meglátta szeretője arcát. „Nagyon nagy ember volt. De azon a napon, amikor megpillantottam, agyarai voltak és vízköpő arca.” Ekkor döntött úgy, hogy kidobja a szellem partnerét, mert megijedt tőle és már nem akart szexelni egy szörnnyel.

Martiza Montealegre pszichológus azt mondta: „Paula esete egyáltalán nem gyakori. Valójában a démoni esetek rendkívül elszigeteltek.” Jairo Urbex parapszichológus azonban úgy véli, hogy beszámolója hiteles, hozzátéve, hogy valószínűleg kapcsolatban állt egy „inkubusszal”. Ezek olyan entitások, amelyek az emberek energiáiból táplálkoznak.


forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?