Egyéb

Betelt a pohár: Nekimentek Szijjártónak az akkumulátorgyárak miatt – döntő lépésre szánták el magukat a civilek

Megdöbbentő dolgok derültek ki.

 

Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (MIAKÖ) nyílt levélben kért hivatalos állásfoglalást a Magyarországra települő német autógyártóktól (Mercedes BenzBMWAudi) a Magyarországon épülő akkumulátorgyárakkal kapcsolatban – tudatta lapunkhoz is eljuttatott közleményében az egyesület.

Felhívták rá a figyelmet, hogy Magyarország külgazdasági és külügyminisztere nyilatkozataiban a német autógyártókra hárítja a felelősséget, amikor – az akkumulátorgyártó nagyhatalmi törekvések keretében –

tömegesen teszi lehetővé az ázsiai, főképp kínai akkumulátorgyárak Magyarországra települését,

és mindezt az autóiparban dolgozó emberek állásának megmentésére hivatkozással teszi.

Szijjártó Péter miniszter, az amerikai CNBC csatornának adott interjújában konkrétan meg is nevezi, hogy a Mercedes Benz miatt jön Debrecenbe a kínai CATL akkumulátorgyára – emlékeztettek.

Kiemelték: a legfrissebb sajtóhírek szerint, Győr városában telefonos közvéleménykutatás keretében – félelmet keltő módon –, többek között azzal a kérdéssel manipulálják az embereket, miszerint

„akkor is ellenzi az akkumulátorgyárat, ha az Audi emiatt kivonul Győrből?”.

Mint írták, nyílt levelük célja, hogy a német autógyártók adjanak ki hivatalos állásfoglalást arról, hogy nem gyakorolnak nyomást Magyarország Kormányára és a gyáraik jövőbeni működésének nem feltétele egyetlen akkumulátorgyár Magyarországra települése sem.

Az egyesület autógyártók felé (Mercedes Benz, BMW, Audi) megküldött levelei PDF formátumban >>ITT<< érhetők el.

(Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület – MIAKÖ/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?