Egyéb

Kiderült: Elképesztő mélypontra került a magyar gazdaság – aggódhatnak Matolcsyék

Összeomlottak a lakáshitelek.

 

Idén Magyarországon a lakáspiac 9, a lakáshitelezés 7 éves mélypontra került, az élénkülés jelei pedig egyelőre még nem igazán látszanak. Miközben az MNB irányadó kamata 2 százalékponttal csökkent, az aktuálisan elérhető lakáshitelkamatok nagy átlagban csak 0,4 százalékponttal kerültek lejjebb január óta, és még most is 9 százalék körül járnak.

A Portolio szerint

másfélszer akkora havi törlesztőrészlet vár most a hitelfelvevőkre, mint két éve, a kamatemelések kezdetén.

Felhívták rá a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt héten közölt statisztikái szerint az idei év első öt hónapjában mindössze 204 milliárd forintnyi lakáshitel-szerződést kötöttek a magyar háztartások,

ez egy év alatt 69%-os visszaesést, nem mellesleg 7 éves mélypontot jelent.

Jelezték: legutóbb a CSOK 2016-os bevezetése idején volt ilyen alacsony a hitelpiaci aktivitás. Eközben a babaváró hitelek felvétele 57%-kal, a személyi kölcsönöké 14%-kal múlja alul az egy évvel korábbit, tehát – jegyezték meg – a hitelpiaci visszaesés általánosnak mondható.

Felidézték, a Duna House múlt heti becslése alapján az év első felében a lakástranzakciók darabszáma is majdnem ekkora mértékben csökkent. Összesen 43 987 lakástranzakció történt Magyarországon az első hat hónapban,

ami 41%-os visszaesést jelent.

Hangsúlyozták: míg a lakáshitelpiac 7 éve nem volt ilyen alacsonyan, a lakáspiac gyenge tranzakciós adata 9 évre visszatekintő negatív rekordot jelent.

A portál a bankok friss ajánlataival kapcsolatban, valamint a személyre szabott kalkulációhoz a Pénzcentrum kalkulátorát ajánlotta.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?