Belföld, Hírek

Döntött az Országgyűlés: elfogadták a státusztörvényt

Hosszú hónapokig tartó vita és tiltakozássorozat után az Országgyűlés kormánypárti többsége ma délelőtt elfogadta a státusztörvényt.

 

 

 

Az elégedetlen diákok és tanárok estig tartó demonstrációt hirdettek a Parlament elé.

A „Legyünk mi a változás!” néven meghirdetett eseményt az Egységes Diákfront, az aHang nevű civil szervezet és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hívta életre, hogy megmutassák, „a státusztörvény megszavazása, vagy a 7IGEN-es oktatási népszavazásunk elé gördített akadályok sem állíthatnak meg minket”.

A Kossuth téren kis számban gyülekeztek a résztvevők, amikor délelőtt kilenckor napirend előtti felszólalásokkal megkezdte munkáját az Országgyűlés. A napirend alapján úgy tűnik, igazi törvénydömping várható, hiszen a képviselők egymás után fogadják majd el az elmúlt időszakban tárgyalt javaslatokat például az állami beruházásokról és a nemzetiségi jogokról. Az ellenzék által csak „bosszútörvényként” emlegetett státusztörvényre nagy valószínűséggel még délelőtt sor kerül, hiszen negyed 12-től már a következő szavazás, az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztása van betervezve.

Noha intenzív nap előtt állnak, az ülés kezdetén csak maroknyi képviselő tűnt fel a T. Házban: az ellenzéki padsorokban 4-5-en foglaltak helyet, a kormányoldal pedig kb. egy tucat politikussal képviselteti magát, többségük államtitkári minőségben van jelen.

PZ  0222
Semjén Zsolt és Orbán Viktor is részt vett a szavazáson / Fotó: Pozsonyi Zita

Fél tíz előtt nem sokkal a Párbeszéd két társelnöke, Tordai Bence és Szabó Rebeka a napirend előtti felszólalások alatt átadták a kabinet jelen lévő tagjainak a kormány „bizonyítványát”: eszerint mindenből elégtelenre vizsgáztak, így például a pedagógusokkal való szakszerű egyeztetésből, illetve a diákok érdekeinek figyelembevételéből. Egy „tárgyból” azonban – az „agyatlan, aljas bosszútörvény agresszív végrehajtásából” – kitűnő lett a kormány az ellenzéki képviselők szerint.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is szemrevételezte a kormány bizonyítványát /Fotó: Párbeszéd
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is szemrevételezte a kormány bizonyítványát /Fotó: Párbeszéd

Fél 11 körül, a határozathozatalok kezdetén már a képviselők többsége megérkezett a parlamentbe, köztük Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is. A státusztörvény lesz az utolsó javaslat, amiről dönteni fog a parlament, közvetlenül az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztása előtt.

PZ  0207
Szijjártó Péter külügyminiszternek volt mit jegyzetelnie / Fotó: Pozsonyi Zita

A képviselők egyebek mellett döntöttek arról, hogy a leköszönő igazságügyi miniszter, Varga Judit lesz az Európai Ügyek Bizottságának új elnöke. A szavazás után Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke váratlanul felállt, odasétált a kormánypárti patkóhoz és kezet fogott Vargával. A meglepő gratuláció láthatóan meglepte Varga Juditot és több párttársát is.

A státusztörvény fél 12 előtt nem sokkal került terítékre: a kormánytöbbség előbb leszavazta az ellenzék módosító javaslatait, majd megszavazta a törvényjavaslat egyszerű és minősített többséget igénylő rendelkezéseit is.

“Szégyen, gyalázat” – hallatszott az ellenzéki padsorok felől a kiáltás.

A parlament az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásával folytatódik, a szavazás titkos lesz.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?