Egyéb

Újra a tárgyalóteremben: Váratlanul megszólalt a kukkolással vádolt volt fideszes alpolgármester

A bíróságon találkozott nevelt lányával.

 

Szerda reggel állt ismét a bíróság elé a XVII. kerület volt fideszes alpolgármestere: F. Tivadar a vád szerint közel 100 pornográf jellegű felvételt tartott nevelt lányáról. A képsorokat még egy évekkel korábban, titokban felszerelt kamera rögzítette – írta a blikk.hu.

Ismét zárt tárgyalást rendeltek el, így a hírportál munkatársai nem lehettek jelen a teremben. Ennek ellenére látták a vádlottat szürke öltönyben, amint

idegesen várta a tárgyalás kezdetét.

A tárgyalásra érkezett továbbá a politikus volt neje és nevelt lánya is. Utóbbi az értesülések szerint zavarban volt,

remegő lábakkal lépett a terembe.

F. Tivadar a tárgyalás előtt elmondta, hogy az 5 éve húzódó eljárás és a botrány miatt

tönkrement az élete.

A politikus korábban arról nyilatkozott, hogy biztonsági okok miatt szerelte fel a kamerát, a felvételeket pedig akkor látta először, amikor a hatóság emberei megmutatták neki. Elmondása szerint nem követett el semmit, nevelt lányával 2016 óta nem beszél.

Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya közölte, hogy az eljárás novemberben folytatódik további tanúk és a sértett édesanyjának meghallgatásával.

(Képünk illusztráció) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?