Belföld, Celeb / Híresség

Nincs többé Norbi Update

Megszűnt a Norbi Update? Egy biztos, június 21-től ilyen nevű cég nem létezik.

 

 

 

Lassan nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne nyilvánosságra valami újabb ügy a Schobert Norbert által alapított családi vállalat körül. Ahogy a Blikk megírta, nemrég egy cég felszámolási kérelmet nyújtott be egy jelentős összegű tartozás miatt ellenük, ma pedig egy újabb irat jutott a birtokunkba: Schobert Norbert cége mostantól Free Group Kereskedelmi Zrt. néven működik.

– Május 31-én tartottak egy közgyűlést, amelyen erről döntöttek. A közgyűlési jegyzőkönyv szerint aznap a cégnek még 505 részvényese volt, de közülük csak a két főrészvényes, Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka voltak személyesen jelen. És mivel nekik többségük van, a gyűlés így határozatképes volt. A határozat pedig a cég nevének megváltoztatása volt, amelynek indoklása, hogy „átszervezik a gazdasági tevékenységüket”, ám a vállalat a fő tevékenysége, tisztségviselője és tulajdonosai is ugyanazok, mint korábban – magyarázta Tóth Levente, a Bank360.hu munkatársa.


A Blikk szerette volna megkérdezni Schobert Norbertet, hogy mi volt az oka annak, hogy megváltoztatták a cég nevét, de az éppen Horvátországban a felesége táborában nyaraló üzletember üzenetben annyit válaszolt, hogy hagyják pihenni.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?