Egyéb

Bejelentették az évtized örömhírét: 7 év múlva Európa legélhetőbb 5 országa közé kerülhet Magyarország

Felkészül: Svájc!

 

Magyarország kormányának célja az, hogy az ország 2030-ra váljék az Európai Unió (EU) öt legélhetőbb országának egyikévé, egyben egy olyan országgá, ahol nincs különbség a városi és a vidéki létforma között

– magyarázta a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára pénteken Füzéren.

Latorcai Csaba a „Füzér reg-élő vár” projekt ünnepélyes záró rendezvényén elmondta: mindezt annak érdekében teszik, hogy „az emberek ne életminőséget válasszanak akkor, amikor város vagy vidék mellett döntenek, hanem életforma melletti választás eredményeképpen dönthessenek szabadon arról, hogy hol és hogyan kívánnak élni”.

„Ehhez Magyarország kormánya minden segítséget megad”

– állította az államtitkár.

Hozzátette: ezt célozza a magyar falu program támogatása is, amelynek egyik nyertese Füzér önkormányzata, emellett a Tokaj-Zemplén térség fejlesztési program is, hiszen

a kormány több mint 140 milliárd forintot fordít a régió fejlesztésére.

Latorcai azt mondta: a program segítségével utak újultak meg, kerékpárutat adtak át és turisztikai célpontokat is fejlesztettek, fejleszteni fognak az elkövetkező években is.

Az államtitkár úgy fogalmazott: bármennyi támogatás érkezhet egy térségbe, abból igazi fejlődés, igazi életminőség-javulás csak akkor lesz, ha az valódi összefogást eredményez.

Azt is mondta, Füzéren „ennek tanúi lehetünk„, hiszen az önkormányzat, civil szervezetek és az egyház összefogásában valósult meg a „Füzér reg-élő vár” fejlesztés.

Kiemelte: a füzéri vár a magyar történelem egy olyan fontos helyszíne, ahol a Szent Koronát is sokáig őrizték. A község nem csupán történelmi helyszín, hanem a magyar emberek jóvoltából az ország hét legszebb kulturális tája közé tartozik – vélekedett.

„Füzér minden szempontból érdemes volt és érdemes arra, hogy Magyarország kormánya kiemelten támogassa”

– hangoztatta.

Így valósulhatott meg a gazdasági és innovációs operatív programból mintegy 1,6 milliárd forintos támogatással a beruházás – ismertette.

(MTI) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?