Egyéb

Rónai Sándor: A magyar kormány nem teljesítette az unió feltételeit, éveket csúszhatnak az EU-s pénzek

Csütörtökön dönthetnek a Pegasus-botrány ügyében.

 

Orbánéknak a kormányzás csak arról szól, hogy hogyan tudnak milliárdokat lopni. A Pegasus-ügyben is azt bizonyították, hogy képtelenek, és nem is akarnak jogállami szabályok szerint működni – jelentette ki Rónai Sándor az Európai Parlamentben. A DK politikusa az ATV Egyenes Beszéd című csütörtöki adásában beszélt erről, a Pegasus-üggyel kapcsolatos fejleményekről, valamint az uniós forrásokról is.

A lehallgatási botrány ügyében már csütörtökön hozhat döntést az Európai Unió, amivel kapcsolatban Rónai Sándor elmondta: a kérdés azért van még mindig a brüsszeli testület napirendjén, mert – emlékeztetett – két évvel ezelőtt ez akkora botrány volt Magyarországon, ami

az Európai Unió történetében gyakorlatilag példátlan.

Hozzátette: ezért alakították meg a Pegasus-bizottságot, hogy feltárják az ügy részleteit, hiszen – mondta – a magyar kormány nem mondott igazat, ugyanis itt nem terroristák ellen vetettek be egy kémszoftvert, hanem ártatlan magyar emberek ellen. Megjegyezte, csütörtökön az erről szóló jelentésről is szavaznak az Európai Parlamentben.

Arra a felvetésre, hogy a Pegasus-botrány nemcsak Magyarországot érinti, hanem más országokat is, azt mondta: Magyarország egy különös példa, mert

itt a hatalom hallgatta le és figyelte meg az állampolgárait,

míg más országokban ez éppen fordítva történt. Példaként említette Spanyolországot, ahol pont a miniszterelnököt figyelhették meg – vélhetően Spanyolországon kívülről.

Arra vonatkozóan, hogy mi történik akkor, ha az EP elfogadja a Pegasus-jelentést, közölte: a magyar kormánynak mindent meg kellene tennie, hogy megkapják az EU-s pénzeket, valamint hogy eleget tegyen az EU által támasztott jogállamisági feltételeknek, azonban sajnos az Orbán-kormány éppen az ellenkezőjét teszi, mert a Pegasus-üggyel is azt bizonyítja, hogy Magyarországon nincsenek rendben a jogállamisági kérdések.

„Orbán hibájából nem érkeznek meg ezért az uniós források Magyarországra.

Sajnos Magyarország nem az uniós forrásokat kapja, csak az orbáni inflációt és az élelmiszer-áremelkedést kapja, és ez egyetlenegy ember hibája, egyetlenegy ember felelőssége – Orbán Viktoré, aki nem tud kormányozni (…)”

– jelentette ki Rónai Sándor.

Az EU menekültek befogadásával kapcsolatos döntéséről elmondta: nem született ilyen döntés, a magyar kormány állítja azt, hogy született ilyen döntés. Hangsúlyozta: erről még senki nem szavazott az Európai Unióban. A magyar kormány és Orbán Viktor személyes érdeke az, hogy elterelje a figyelmet a megélhetési válságról, az orbáni inflációról, vagy arról, hogy a magyar emberek négyszer annyi pénzt fizetnek, mint bárki más Európában – sorolta a politikus.

A Rónai Sándor által elmondottakat, miszerint az ügyben még nem született döntés, megerősítette Lattmann Tamás nemzetközi jogász is.

Arról, hogy a kormányzati média mégis miért kezeli tényként a kérdést, azt mondta: Lattmann Tamás igazat mondott, a kormánymédia pedig hazudik.

„Ha a kormánymédiából indulunk ki, akkor elvileg már többször megérkeztek az uniós pénzek is Magyarországra, a valóság pedig az, hogy ezek nincsenek Magyarországon, mint ahogy nem született ilyen migrációt érintő döntés sem (…)”

– rögzítette Rónai Sándor, aki Navracsics Tibor miniszterrel ellentétben már kevésbé optimista, ugyanis elmondta, teljesen kizártnak tartja, hogy idén Magyarország hozzájusson az EU-s pénzekhez.

„Hát én teljesen kizárom, de ami ennél is fontosabb, hogy

az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosa is kizárja (…)”

– jegyezte meg Rónai Sándor, hozzátéve, az EP álláspontja szerint a magyar kormány egyetlenegy feltételt sem teljesített a források lehívásához.

Videó:

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?