Egyéb

Most lett elege Jakab Péternek, alaposan kiosztotta a fideszes Hont Andrást

Betelt a pohár.

 

Parázs csörte alakult ki Jakab Péter, a Nép Pártján mozgalom elnöke és Hont András, a fideszes és álellenzéki média gyakran szerepeltetett megmondóembere között, utóbbi 1990 és 2007 között a Fidesz politikusa volt, és egy friss nyilatkozata szerint jelenleg is a Fidesz-maffiának drukkol az ellenzékkel szemben.

Jakab Péter hétfőn a közösségi oldalán üzent az őt visszatérően gyalázó megmondóembernek, alább változtatás nélkül közöljük a politikus posztját:

Van ez a Hont neveztű, pálya széléről mindent (is) tudó ember. A minap azt mondta, jót tett a Jobbiknak, hogy kiléptem.

Ma már azt mondja, a politikából is ki kéne lépnem, mert eddig még soha nem nyertem semmit, bezzeg ő kampányfőnökként győzelemre segítette Deutsch Tamást.

Valahogy ezek a Hont-félék mindig azoknak szurkolnak, akik feladják/eladják a meccset, és nem azoknak, akik kitartanak és küzdenek akkor is, amikor a feltételek a pályán finoman szólva nem egyenlőek.

🧏‍♂️Kedves András, nem fogom feladni! És igen, büszke vagyok azokra, akik ugyanígy tesznek. Akik nem az állami pénzzel kitömött, Fidesszel együttműködő Jobbikot választották, a csendes ücsörgést jó pénzért, hanem a Nép Pártjánt. Pénz nélkül.

Mi ugyanis nem adjuk el a meccset. Mi erre vagyunk büszkék. Te meg arra, hogy győzelemre segítetted Deutsch Tamást. Más csapatban játszunk.

Valóban. Mi maradunk a Nép Pártján.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?