Egyéb

Forrnak az indulatok: Több mint 300 munkás zárta el az utat, miután nem kaptak fizetést

Megbénult a település forgalma.

 

Ki kell állni az iváncsai építkezésen dolgozókért, mert Dunaújvárosnak is fontos, hogy mi történik az akkumulátorgyár-beruházás során – fogalmazott Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere a DK pénteki sajtótájékoztatóján.

Napról napra az akkumulátorgyárakhoz köthető botrányok borzolják a magyar emberek kedélyét – mutatott rá a település alpolgármestere. Lapunk is beszámolt arról, hogy legutóbb az iváncsai akkumulátorgyár építkezésén lett rosszul néhány munkás:

az ügyben már a hatóság is vizsgálódik.

Ráadásul a Garancsi István fideszes oligarcha nevéhez köthető építkezés alvállalkozói is hoppon maradtak, az elvégzett munkáért a pénzüket ugyanis nem kapták meg. Az ügyben körülbelül 300-400 ember érintett, feltételezhető, hogy több száz millió forint forog kockán, így

tüntetésbe kezdtek a dolgozók:

a különböző bekötőutakat elzárták, így megbénították az iváncsai közlekedést – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A DK szerint az Orbán-kormányt nem érdeklik az emberek, ezért hagyják, hogy kifizetés nélkül maradjanak az iváncsai dolgozók, ezért emelik az árakat, ezért nem tesznek semmit a brutális infláció ellen – jelentette ki Szabó Zsolt hozzátéve: számukra világos, hogy egy tisztességes, európai kormányra van szükség, azaz a Dobrev Klára vezette árnyékkabinetre.

Az Iváncsán történtek is alátámasztják, hogy Orbán Viktorékat nem érdekli a gyár körül dolgozók egészsége, hiszen hasonló helyzetek (az építkezésen dolgozók valószínűleg egy olyan anyagot lélegezhettek be, amely rosszulléthez, kiütésekhez, hányáshoz, hasmenéshez vezetett) is a szabályozatlanság miatt történhettek meg – hangsúlyozta Kocsis-Cake Olivio az árnyékkormány környezetvédelmi biztosaként.

Hozzátette: azon fog dolgozni, hogy Magyarországon újra

létrejöjjenek olyan független, környezetvédelmi hivatalok,

amelyek ellenőrzik az ilyen típusú gyárak tevékenységét, a dolgozók biztonságát, a veszélyes anyagok tárolását, valamint a balesetmegelőzést.

(Kocsis-Cake Olivio/Facebook)

Az akkumulátorgyár elleni demonstráción egyébként rengeteg dolgozó tiltakozott az elmaradt fizetés miatt. Egy civil internetre is felrakta a hatalmas sorról készült videóját, amely alább megtekinthető:

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?