Belföld

Hamarosan iskolai tantárgy lehet a horgászat

Cseh és holland mintára Magyarországon is bekerülhet a tantervbe a horgászat. A pecázás fortélyait nem kötelező jelleggel, hanem választható tantárgyként sajátíthatnák el a diákok.

 

 

 

Az ötlet 2016-ban már egyszer felvetődött, akkor azt tűzte ki célul a Magyar Országos Horgász Szövetség, hogy 2019-ig be is vezetik az oktatásba, ám a tankerületek átalakítása és a koronavírus-járvány miatt ez azóta sem valósult meg. Egy másik konstrukcióval viszont már elindult egy hasonló program.

– 2019-ben elindultak az iskolai keretek között működő sporthorgász szakkörök, melyek óriási népszerűségnek örvendenek. Több mint száz, horgászszervezet által mentorált suli jelentkezett, és természetesen idén is pályázhatnak az iskolák – mondta a Borsnak Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) főigazgatója, majd hozzátette: nem csak a fiúk között népszerű a horgászat, hisz volt olyan csoport, amelyben a lányok voltak többségben.

Mint a lap írja, a foglalkozásokon a gyerekek megismerkednek a környezetvédelemmel, megtanulják a hazai halfajokat felismerni, emellett olyan alapvető, horgászathoz elengedhetetlen technikai dolgokat is elsajátítanak, mint például a horogkötés. Természetesen „valódi” horgászaton is részt vehetnek, emellett külön központi támogatási programmal horgásztáborokat is szerveznek a fiataloknak. A kurzus a legtöbb helyen az állami horgászvizsgával zárul.

Dérer István arról is szót ejtett, hogy elképzelésük szerint mindezt a koncepciót egy szakmai anyag elfogadása után, központilag építenék be a tantervi keretek közé, ám nem biztos, hogy ez a testnevelésórákhoz kötődne.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy nem kötelező tantárgy lenne. Csupán szabadon választható, azok a fiatalok vehetnének részt rajta, akiket érdekel a természet, a horgászat. Szeretnénk őket kimozdítani a számítógépek mellől, és ha kedvet kapnak, akkor akár később versenyhorgászként is kipróbálhatják magukat– tette hozzá a lapnak a MOHOSZ OHSZK főigazgatója.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?