Egyéb

1 év börtönbüntetést kapott egy tüntető a budapesti diákdemonstráció után

Most nem kellett éveket várni az ítéletre.

 

A férfi a május 19-i „Gyerekeket bántasz! 7 IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” nevű demonstráción vett részt.

Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást egy férfi ellen, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütött egy intézkedő rendőrt. Az elkövető felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

Közleményük szerint május 19-i „Gyerekeket bántasz! 7 IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” nevű demonstráció után a résztvevők tömegesen az Oktogontól a Fidesz Lendvay utcai székházához indultak.

A készenléti rendőrök az utcát a személy- és gépjárműforgalom elől elzárták, valamint

akadályozták, hogy a tüntetők a Lendvay utca irányába haladjanak.

A hatóság emberei a tömeget többször – hangosbeszélőn keresztül – felszólították a „jogellenes cselekmények” abbahagyására, és a helyszínről történő távozásra. Ők ennek nem tettek eleget: közülük egy nagyobb létszámú csoport a rendőrsorfalat kezdte tolni.

Így tett a szóban forgó, ittas férfi is, aki a testével tolta az egyik első sorban álló rendőrt, majd nagy erővel,

ököllel felé ütött.

Az ütés a rendőr sisakjának plexijét érte.

Az ügyészség 2 héten belül bíróság elé állította a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését már a nyomozás során beismerte. Pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt, és 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a férfit.

(MTI)

(Képünk illusztráció)

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?