Egyéb

Óriási botrány lehet abból, amit Novák Katalin csinált: Nagyon keményen kiakasztotta a román külügyet

Egy videó lehet a baj.

 

A hétvégén a köztársasági elnök is volt a csíksomlyói búcsún, amiről folyamatosan be is számolt a Facebookon. Novák Katalin azonban posztjaival kihúzta a gyufát a román külügyminisztériumnál.

A jelek szerint a szomszédok nem örültek annyira a látogatásnak, ugyanis nemrég azt közölték, hogy szerintük, a köztársasági elnök legutóbbi magánlátogatásán

„nem megfelelő nyilvános üzentek” hangzottak el, „köztük Románia egyik történelmi régiójára vonatkozóan is.”

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a román fél több ízben is visszafogottságra intette már a magyar hivatalos személyeket, akik Romániába látogatnak, de szerintük ez most nem sikerült.

Úgy vélik, a problémás nyilatkozatok szembemennek a két ország közötti jószomszédi viszony és együttműködés előmozdítására irányuló szándékkal.

Ezzel a videóval lehet bajuk:

Novák a videónak a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” idézetet adta címként.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?