Egyéb

FRISS: Megszólalt Orbán – itt vannak a kormányfő rendkívüli bejelentései (+videó)

Nem tudja pontosan a miniszterelnök, mekkora az infláció Magyarországon.

 

Orbán Viktor ismét megejtette szokásos péntek reggeli rádióinterjúját. A szerdán hatvanadik születésnapját ünneplő miniszterelnök talán beszélhet a jövő évi költségvetésről, az EU-s soros elnökségről, amelynek betöltésére egyébként az Európai Parlament alkalmatlannak tartja az Orbán-kormányt, de szó eshet még a „háborúpárti baloldalról”, „Brüsszelről”, a „békepártiságról”, a koszovói helyzetről, a befagyasztott uniós pénzekről, de még sok minden másról is.

„Brüsszel tönkre akarja tenni a családokat, a nyugdíjasokat”

– csapott bele Orbán.

A riporter felidézte, a héten nyújtotta be a kormány a parlamentnek a költségvetést, szerinte Brüsszel el akarja törölni a rezsicsökkentést. Orbán közölte, ez nem az ő dolguk.

„Azt javasolják, hogy tegyük tönkre a családokat, tegyük tönkre a nyugdíjasokat”

– mondta a miniszterelnök, aki tőle szokatlan módon hozzátette: vannak olyan javaslatai Brüsszelnek, amelyeket meg kell hallgatni és meg kell fogadni. Mint mondta, „ott is vannak okos emberek”.

A költségvetésről szólva elmondta, ha nem lenne háború, akkor szerinte ez egy sokkal boldogabb költségvetés lenne, de szerinte fegyelmezett gazdálkodásra van szükség, mert „háborús időket élünk”. Hozzátette: biztonságban érzi az országot, amikor Varga Mihály szabja a költségvetést.

Kiderült, a miniszterelnök nem jól értesült, mert szerinte huszonkét százalékon van az infláció. Hozzátette, várja a friss adatokat.

A riporter megpróbálta „sarokba szorítani” Orbánt, azzal, hogy jelezte:

jelenleg 24 százalékon van az infláció,

és megkérdezte tőle, mi kell ahhoz, hogy jövőre elérhető legyen a 6 százalékos („egy számjegyű”) infláció.

Orbán közölte: ha Paks II megvalósult volna, az megoldást jelenthetett volna, mert olcsóbb lenne az energia ára, de „Brüsszel akadékoskodott a hazai baloldal nyomására”. Ha Paks II meglenne, akkor jobban meg tudtunk volna küzdeni a háborús inflációval – fűzte hozzá.

A háborúval kapcsolatban azt mondta: „keleten a helyzet változatlan, a háború nem kímél sem Istent sem embert. A keleti fronton borzasztó dolgok történnek.”

„Amikor azt mondják a baloldali politikusok – például Karácsony Gergely – itthon a karosszékből, hogy háborúban állunk Oroszországgal, akkor elment az eszük.

A háborúról szóló beszéd is a háború része”

– magyarázta a miniszterelnök, aki közölte: „mindenki ellenünk van!”

„A Vatikán és Törökország pont nem, de Európa nagy része ellenünk van”

– mondta a miniszterelnök.

„A torkunknak ugrottak”

– mondta, hozzátéve „a végén úgyis Magyarországnak lesz igaza”, bár nem fejtette ki, hogy pontosan mire gondol.

Arról, hogy csütörtökön 442 igen szavazattal, 144 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett az Európai Parlament megszavazta azt a határozatot, amely szerint a magyar kormány eleshet a 2024-es soros uniós elnökségtől (is), Orbán azt mondta: az unió soros elnökségéről jogszabályok döntenek. Az állásfoglalással kapcsolatban úgy vélekedett, hogy „ezt akár az eszkimók parlamentje is hozhatta volna”.

A riporter beszélt arról, hogy Szelényi Zsuzsanna, a CEU Demokrácia Intézetének programigazgatója korábban azt mondta, hogy a lecsupaszított, rövid távú, haszonelvű politikának nemcsak az az ára, hogy Magyarország elszigetelődött a szomszédaitól és a szövetségeseitől, hanem az is, hogy a magyarok jelentős része teljes zavarban van azzal kapcsolatban, hogy mit kezdjen ezzel a háborúval.

„Nincs mit tenni, állni kell a sarat”

– reagált Orbán.

„Mint egy falat kenyér, úgy kellett kellett nekünk Erdoğan győzelme”

– jelentette ki a miniszterelnök a törökországi választással kapcsolatban.

Azt mondta, „adjunk hálát az Istennek”, hogy megsegített minket a törökországi választásokon. A miniszterelnök szerint Erdoğan győzelme azért is fontos Magyarországnak, mert ha a kihívója – szavai szerint „Soros György embere” – nyerte volna a törökországi választásokat, akkor – vélekedett – a Törökországban élő négymillió menekült azonnal megindult volna a magyar határ felé.

Orbán úgy tartja, Erdoğan békepárti Kemal Kılıçdaroğlu pedig „háborúpárti”. Közölte: Törökország kulcsfontosságú partnere Magyarországnak, többek között azért is, mert

rajtuk keresztül érkezik hozzánk az orosz gáz.

Az interjú véget ért, Orbán Viktor nem ejtett szót a befagyasztott EU-s pénzekről, ahogy a státusztörvény elleni országos tüntetésekről sem.

Videó:

(Orbán Viktor/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?