Egyéb

Mi lesz most? Kövér László már nagyon retteg attól, ami következik

Para.

 

„Mi, magyarok, jelenleg két tűz közé szorultunk: fegyveres harcok zajlanak a keleti szomszédságunkban, nyugati irányból pedig romboló politikai és szellemi árhullámok tornyosulnak fölénk”

– kezdte kedden beszédét Kövér László Szegeden, a város leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármestere nevét viselő Pálfy Ferenc-díj átadásán.

Az Országgyűlés elnöke úgy vélte, a támadok kilétét nem könnyű azonosítani, de szerinte a tudatos államellenesség és heves nemzetgyűlölet, az értéksemlegességnek álcázott zsigeri keresztényellenesség és a genderideológiaként hirdetett körmönfont családellenesség, végső soron az emberi jogok parttalanná tételében megbúvó demokrácia- és szabadságellenesség jellemzi őket.

Szerinte a nemzeti államok szuverenitásának korlátozása, majd felszámolása a cél az európai politikában. Mint mondta, ennek eszköze az EU, amit szerinte eredeti céljától eltérítettek és magánérdekek túszává tették,

a terv pedig az, hogy Európai Egyesült Államokat hozzanak létre helyette.

(MTI korrigálva) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?