Szórakozás

POÉN: A férj egy idegen fickót talált a szekrényben, amikor hazaért

 

 

 

A férj boldogan ment haza a munkából, de amikor betoppant otthon az ajtón, hamar az arcára fagyott a mosoly, ugyanis egy idegen férfit talált a szekrényben.
A férj korán reggel el ment dolgozni, ezért a feleség egyedül volt otthon, amikor egyszer csak arra ébredt, hogy a hálószobában magától kinyílt a szekrényajtó. Félálomban kikelt az ágyból, és odament a szekrényhez, hogy becsukja, ám 10 perc elteltével, pont amikor elhaladt egy villamos a ház előtt, ismét kinyílt a szekrényajtó. Így ment egész nap, amikor arra jött a villamos, ezért a feleség kihívott egy ezermestert. A szaki körbejárta a szekrényt, majd így szólt:
– Hát innen kívülről nem látok semmit, szóval valószínűleg belül lehet a baj. Én beállok a szekrénybe, maga pedig meg csukja rám az ajtót, és amikor jön a villamos, akkor majd belülről látni fogom, hogy mi a hiba.
A szerelő beállt a szekrénybe, a feleség pedig rácsukta a szekrényajtót. Hamarosan jött is a villamos, a szekrényajtó pedig pont abban a pillanatban nyílt ki, amikor a férj is hazajött a munkából. A férj azonnal kérdőre vonta a feleségét:
– Mit csinál ez a fickó a szekrényben?!
Mire a feleség:
– Drágám, elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy a villamost várja?




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?