Egyéb

Újabb kínai akkumulátorgyár épül Debrecenben

400 milliárd forintból újabb akkumulátorgyár épül Debrecenben, írja a Telex Szijjártó Péter bejelentése alapján.

 

Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Energy – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A 400 milliárd forintos összértékű beruházással több mint ezer új munkahely jön létre. A költségekből 14 milliárd forintot a magyar állam áll.

Az Eve Energy Szijjártó beszámolója szerint „a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal”. A BMW új gyára várhatóan 2025-től üzemel majd Debrecenben. A hajdúsági város a német autóipari óriással, a CATL kínai akkugyárral, a Semcorp szeparátorfólia-gyárral és most már az Eve Energy telepével együtt az elektromosautó-ipari értéklánc legnagyobb hazai gócpontjává válik. A beruházások miatt egy vasútvonalat is arrébb kell tenni.

 

A debreceni fejlesztésekkel kapcsolatban komoly helyi tiltakozás érzékelhető. Elsősorban a környezetért, azon belül a vízkészletért aggódnak az emberek. A témát az ellenzéki pártok országos és helyi szinten is felkarolták, az általuk beadott népszavazási kérdéseket azonban rendre elutasítják. Szijjártó a környezeti vetületről azt mondta: a beruházás környezetbarát lesz, „vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd”. A városban eközben 108 milliárd forint értékben korszerűsítik a vízi közműrendszert, azaz a vízellátást és a szennyvízelvezetést.

A miniszter azzal is próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy közölte: „a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt semmi félnivalójuk nincsen. Magyarországon ugyanis az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk”.




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?