Egyéb

EU-s hitelért kuncsorog az Orbán-kormány

Az Orbán-kormány olyan erős és büszke országot, dübörgő gazdaságot épített fel 13 év alatt, hogy most EU-s hitelért kuncsorog.

 

Navracsics Tibor az atv.hu kérdésére közölte, hogy a magyar kormány üzent az Európai Bizottságnak:

igényelni fogja az uniós helyreállítási alap hitelrészét.

A területfejlesztési miniszter szerint az uniós testület kérte, „jelezzük, hogy várhatóan fogjuk-e majd kérni vagy nem.

 

„Jeleztük, hogy igényt tartunk rá, folyamodni fogunk. A részletekről pedig nyár végéig kell megállapodnunk.”

A hivatalos kérelemhez indoklás mellett csatolni kellene azt is, hogyan módosítaná a kormány a helyreállítási tervét, azaz hogy kiderüljön, mire és milyen célokhoz, mely „mérföldkövekhez” kötve költené el a megnövelt forrásokat.

A magyar kormány az alap másik, vissza nem térítendő részéből fedezett tervet is csak az utolsó pillanatokban, december közepén tudta elfogadtatni. A kormányban azonban mostanáig sem sikerült teljesítenie a kifizetések megkezdéséhez szükséges „szupermérföldköveket”.


Eddig nem kellett a hitel

2020-ban a magyar kormány még azt hangsúlyozta, hogy a hitel az adósságuk kordában tartására képtelen országoknak való. Később Orbán Viktor „sorosozással” szapulta azt, hogy együtt vegyenek fel kölcsönt a járvány hatásainak kezelésére. Még a költségvetés és a helyreállítási alap megtorpedózását is belengette.

A Telex így foglalta össze a hitelhez vezető utat: kezdetben úgy tűnt, a magyar kormány is hamar él a hitellehetőséggel, de 2021 áprilisában mégis csak a vissza nem térítendő részt igényelte. Tavaly márciusban jött az újabb fordulat: a miniszterelnök levelet írt az Európai Bizottságnak, hogy a kormány mégis kérné a hitelt, méghozzá soron kívüli jóváhagyással. Tavaly novemberben a kormány ott tartott, hogy hivatalosan csak „tárgyal” róla, de még nem döntötte el, kéri-e. Most már a hitel is kell. Minden pénz kell, mert szétverték az ország gazdaságát, EU-s források nélkül fenntarthatatlan a gazdasági növekedés.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?