Egyéb

„Miért csak a kisembert vonják felelősségre?” – Nagy Imre unokája kőkemény üzenetet küldött Orbánéknak Gálvölgyi esete miatt

Szerinte Pintér Sándornak vállalnia kellene a felelősséget.

 

Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin Facebook-oldalán osztott meg egy kemény hangvételű bejegyzést, amelyben a Gálvölgyi Jánossal történtekkel kapcsolatban fejtette ki véleményét. Többek között azt írta: „Gálvölgyi Jánosnak légzési nehézségei voltak s félrebeszélt, nem tudott önállóan ülni – ez »megért volna egy mentőt« minden embernél, pláne ebben a korban (74)”.

Bejegyzését változtatás nélkül közöljük alább:

„Győrfi Pál magyarázata szerint »nem kivételezhetnek a híres emberekkel a mentők«, s ez egy igen ronda megjegyzés volt!

Gálvölgyi Jánosnak légzési nehézségei voltak s félrebeszélt, nem tudott önállóan ülni –

ez »megért volna egy mentőt« minden embernél, pláne ebben a korban (74).

Lélegeztetőre is került szinte azonnal a kórházban, ahová (mentőt hiába várván) családtagjaik vitték az idős urat.

Most magyarázkodnak, s közlik velünk, »ha kiderülne, hogy hibázott a mentésirányító az ügyben, következménye lesz«! – Annak miért nincs következménye, hogy egy rendőr, jelesül Pintér Sándor rossz rendszert ötlött ki (láthatóan, s nem először) az egészségügyben, no meg az oktatás is csak pusztul „»alatta«”?

Miért csak a kisembereket vonják felelősségre, a főbűnös nagyhalak meg vígan uszkálnak?

Mondhatnánk, »nem is személyesen Pintér ötlötte ki az új mentős rendszert«, de hát mégis ő a felelős miniszter, tessék vállalni a következményeket is, s a sokadik botrány után szépen lemondani, hazamenni, 75 évesen nyugdíjba vonulni, örülni, hogy – most még – felelősségrevonás nélkül megúszta az életét,

mert láthatóan nem jól teljesít!

S ez már a miniszterelnök felelőssége – egy teljesen alkalmatlan csendőrt, zsandárt ültetett alattvalói nyakába, két, Pintér tudásától teljesen eltérő területen is.


Persze ez a Következmények Nélküli Ország, itt csak a személyes lojalitás számít, a Rendszer feltétlen támogatása. Remélem, egyszer minden csoda elmúlik s megtörik a varázs. Láthatóan 13 év már totál megviselte az uralkodóinkat.”

(Jánosi Katalin/Facebook) |forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?