Érdekes, Film

9 kevésbé ismert (de zseniális) fordulatokkal teli film, amiktől el fogod dobni az agyadat

Te is szereted az izgalmas, már-már kiszámíthatatlan filmeket, amikor az utolsó utáni percekben következik be a mindent megváltoztató fordulat? Ha igen, akkor ajánljuk figyelmedbe a most következő 9 zseniális remekművet, melyek noha nem örvendenek mindent elsöprő népszerűségnek, de aki veszi a fáradtságot és leül megnézni őket, azt garantáltan nem éri majd csalódás.

 

 

 

1 Az ajándék (2015)

A fiatalság boldogság. Simon (Jason Bateman) és Robyn (Rebecca Hall) nemrég házasodtak, most költöznek be szép új házukba, és már egy gyerekszobát is berendeznek. Azután találkoznak a férfi régi osztálytársával, akit az iskolában mindenki Gordónak csúfolt. Gordo (Joel Edgerton) látszólag már nem haragszik. Sőt, nagyon barátságos. Egyre többször látogatja meg az ifjú párt, egyre több ajándékot hoz. És egyre furcsábban viselkedik. Simon és Gordo nem voltak barátok. Egy húsz évvel ezelőtti borzasztó titok köti össze, és nem ereszti őket. Robyn nyomozni kezd: először az új ismerős, azután a férje után és olyasmire talál rá, amiről álmodni sem mert volna.

2 Time Lapse (2014)

Három huszonéves barát egy különös kamerát talál az eltűnt szomszédjuk lakásában. Elkezdik fényképezni magukat, és idővel rájönnek, hogy a róluk készült képek azt mutatják, ami 24 óra múlva fog történni velük. A kezdeti ellenérzés után elhatározzák, hogy pénzt keresnek a berendezéssel. Fogadásokat kötni a lóversenypályán, hiszen a lefotózott lovakról mindig tudják, melyik lesz a nyertes. A bukméker azonban gyanakodni kezd a sikerszéria láttán, és a fiúk élete hamarosan veszélybe kerül.

3 Háromszög (2009)

Jess (Melissa George) a barátai hajókirándulásra indul, azonban nem is sejti, hogy a felhőtlen utazás hamar véget ér, és nemsokára elképzelhetetlen borzalmakat kell túlélnie a tengeren. Mert amikor viharba keverednek nincs más lehetőségük, minthogy felszálljanak egy közelben álló óceánjáró hajóra, melyről Jessnek meggyőződése, hogy már járt rajta. A rejtélyes hajó látszólag teljesen elhagyatott, a fedélzeten lévő órák mind megálltak. De hamar rá kell jönniük, hogy nincsenek egyedül, és valaki vagy valami egyesével vadássza le őket.

4 A kísérlet (2001)

A film alapjául az 1971-es, hírhedt Stanford-i börtönkísérlet szolgál. A kutatólaborban egy valódi börtönt modelleznek, cellákkal, rácsokkal és megfigyelő kamerákkal felszerelve. Két héten keresztül 20 férfi játssza el a börtönőrök és a rabok szerepét, miközben a tudósok az agresszív viselkedést vizsgálják. A rabok el vannak zárva, és látszólag enyhe megkötések vonatkoznak rájuk, az őrök pedig azt az utasítást kapják, hogy fizikai erőszak nélkül próbáljanak meg rendet tartani. A résztvevők közül bárki bármikor kiléphet, de a szereplőknek fizetett díjat ebben az esetben nem veheti fel.

Az első napokban a két csoport közötti hangulat inkább csak bizonytalan, de ahogy telik az idő egyre több valódi konfliktus alakul ki, az őrök pedig egyre drasztikusabb korlátozásokat vezetnek be a fegyelem megtartása érdekében. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kísérlet túl jól sikerül. 

5 The One I Love (2014)

A The One I Love című filmdrámában egy házassága szétesésével küzdő pár a hétvégére elvonul, hogy megpróbálják megbeszélni és megtalálni kapcsolatuk szétporladásának okait. A film kezdetben elég laposnak tűnik, de akiben meg van a kellő kitartás, hogy végigülje, az a film végén garantáltan elnyeri a ,,jutalmát”.

6 A meghívás (2015)

Will és Eden egykoron boldog párt alkottak. Miután egy tragédia elragadta tőlük fiukat, Eden eltűnt. Két évvel később a nő felbukkan a semmiből új férjével. De mintha már nem az az ember lenne, aki korábban volt. Egy vacsora alkalmával Will rádöbben, hogy Eden és új párja rejtélyes és félelmetes tervvel érkeztek a városba. De vajon megbízható-e egy Will valóságérzéke? Vagy épp ő maga okozná a balszerencsés eseményeket?

 

 

 

 

7 A sejt (2000)

Időnként a szakembereket is meglepi az, hogy mi minden lakozik egy hétköznapi ember tudatalattijába. Ám az igazi megrázó élmény egy pszichopata sorozatgyilkos elméjének a feltérképezése lehet. Egy meghasadt tudat legrejtettebb bugyrainak ábrázolásához hatalmas képzelőerőre lenne szükség, nagyjából olyan élénk fantáziára, amilyennel A sejt című film készítői rendelkeznek.

Egy forradalmian új technológia segítségével be lehet hatolni az emberi tudatba. Catherine Deane pszichoterapeuta megbízást kap az FBI-tól, hogy jusson be egy kómában fekvő sorozatgyilkos agyába. 

8 Mesterdetektív (2007)

A színpadi műből adaptált filmben Andrew Wyke (Michael Caine) egy hetvenes éveiben járó sikeres és befutott krimi-író. Egy napon vendég érkezik hozzá: Milo Tindle (Jude Law), a fiatal, munkanélküli színész. Andrew betessékeli Milo-t megkapó vidéki kúriájába, itallal kínálja, és nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy anyagi helyzetét ne fitogtassa a férfi előtt. Majd Milo rátér a lényegre, amiért valójában jött. Arra kéri az idős írót, hogy egyezzen bele a feleségével, Maggie-vel való válásába, s ha nem így tesz, magyarázza meg, miért! Ekkor tudatosul a tény: Milo elcsábította Andrew feleségét. Az író azonban jó előre kitervelt mindent. Nem válaszol azonnal a színész kérésére, sőt, inkább egy veszélyes és intrikus játékra csábítja őt. Felveti neki a lehetőséget: mi lenne, ha Milo ellopná az emeleti széfben található több milliót érő ékszergyűjteményt.

9 Törés (2007)

Amikor Ted Crawford rájön, hogy a fiatal felesége megcsalja, tökéletes gyilkossági tervet eszel ki. A házába berontó rendőrök pisztollyal a kezében találják, és Crawford nem is tagadja, hogy lelőtte a nejét, akiben Nunally detektív döbbenten fedezi fel a szeretőjét. Crawfordot letartóztatják, és miután beismerő vallomást tesz, börtönbe zárják. Az eset könnyed feladatnak tűnik az ambiciózus Willy Beachum helyettes kerületi ügyész számára. Ám egyre jobban belebonyolódik az ügybe, és nem veszi észre, hogy Crawford mozgatja a szálakat. A két férfi között életre-halálra szóló küzdelem kezdődik. 

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?