Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Beat „sosem volt olyan mélyen, mint most”: a munkásszállóról is mennie kellett, emberhez nem méltó körülmények között él – videó

Három hónappal a telt házas Arénás-koncert után Beat helyzete egyre csak romlik. A rapper eddig egy munkásszállón élt, ám most onnan is mennie kellett: ismerősei fogadták be. Elmondása szerint nem emberhez méltó körülmények között él, a zenekar tagjaival pedig egyáltalán nem tartja a kapcsolatot.

 

 

 

A Blikk többször is beszámolt már róla, hogy Beat anyagi helyzete igencsak megromlott a Fekete Vonat arénás koncertje után. Habár kapott előleget, az elment korábbi tartozásokra és a fellépésre való felkészülésre. A rappernek egy munkásszállóra kellett költöznie, és az életkörülményei azóta is csak romlanak. A szállót nemrégiben el kellett hagynia, ezért most barátai segítik őt a nehéz helyzetben.

Igyekszem küzdeni, a víz felszínén maradni, nem olyan fényes a helyzet

– árulta el Beat a Fókusznak, majd hozzátette, hogy barátai segítsége nélkül most az utcán élne. „Az egyik muszlim barátomnak köszönhetem, hogy van hol aludnom; a másik muszlim barátomnak pedig azt, hogy van mit ennem. Ha ezek a barátaim nem segítenének, akkor a jelenlegi anyagi helyzetemből kifolyólag hajléktalan lennék. Most nincs annyi cash a kezemben, hogy ezeket tudnám finanszírozni” – fogalmazott a rapper, akinek a zenélés jelenleg a háttérbe szorult, alkalmi munkából él. Jelenleg szobafestőként dolgozik az egyik belvárosi házban. Elmondása szerint ez az eredeti szakmája, és szereti ezt csinálni. Hozzátette, hogy sosem félt a munkától, mindig szorgalmas embernek tartotta magát.

„Voltam biztonsági jegyellenőr, könnyűgépkezelő, raktáros, segédmunkás. Ráfanyalodik az ember néha kényszerűségből” – árulta el Beat, aki a koncert óta nem tartja a kapcsolatot az együttes tagjaival; sem Fatimával, sem L.L. Juniorral nem beszélnek.

„Napi szinten sem Fatimával, sem Juniorral nem társalgok. Fatimával kapcsolatban nem tudom, hogy mi az ok. Idő kell. Lacival pedig volt némi férfias bajusz göndörítés ízű, majdnem megbeszélt koncert után a helyzet, ami elmaradt. Ennek a leülepedése még talán nem végződött eléggé bennünk, hogy újra összejöjjünk” – mondta, majd hozzátette, hogy ha újrakezdhetné, máshogy csinálná a dolgokat.

„Rengeteg dolog van, amit másképp csinálnék: nem lennék ennyire fafejű, nem lennék ennyire makacs. Többet kellett volna engednem, de Isten lássa lelkem, én a siker érdekében tettem mindezt” – fejtette ki Beat, aki szíve mélyén reméli, hogy még áll jövő a Fekete Vonat előtt, de tisztában van vele, hogy ehhez az kell, hogy a zenekar tagjai a menedzserrel együtt leüljenek átbeszélni a dolgokat, hogy egy olyan közös egyetértésre jussanak, amely biztosítja számunka a jövőt mind szakmai, mind anyagi értelemben.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?