Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Nagy Feró kemény kritikája: „Magyarországon jelenleg egy csomó Erdős Péter dönt arról, hogy mi a jó zene”

Nagy Feró szerint több olyan rádiós műsorvezető kéne, mint amilyen ő volt, majd azt is hozzátette, hogy jelenleg egy csomó Erdős Péter dönt arról, hogy mi a jó zene.

 

 

 

Mint ahogy arról a Blikk is beszámolt, a Petőfi Kulturális Ügynökség bejelentette, hogy megalakult a Petőfi Zenei Tanács, amelynek célja, hogy a tanács tagjai szakértelmükkel és meglátásaikkal elősegítsék a Petőfi Rádió, a Petőfi TV, a Hajógyár és a Magyar Popkulturális Értéktár minőségelvű megerősítését, ezáltal a magyar popkultúra jobbá tételét.

A tagok között ott van Kovács Ákos, Müller Péter Sziámi, Gőz László és Nagy Feró is, aki nemrég elmondta a véleményt a megalakult tanácsról. Az Indexnek ugyanis úgy nyilatkozott, okos ötletnek tartja, hogy felkérték néhány zenéhez értő emberrel együtt arra, hogy egy kicsit próbálják megújítani a Petőfi Rádiót, aminek közszolgálati adóként fel kell vennie a versenyt a kereskedelmi adókkal.

– Pofátlanul azt tudom mondani, hogy sok olyan műsorvezető kéne, amilyen én voltam. Szabad garázdálkodás a rádió hullámain, ami egy kereskedelmi adónál szinte elképzelhetetlen – tette hozzá a zenész, aki megjegyezte, hogy semmi baja a mostani műsorvezetőkkel, csak jobban el kéne engedni a kezüket, hogy szabadabban garázdálkodhassanak az éterben.

Nagy Feró visszaemlékezett arra is, amikor 1992-ben lehetetlenné tették a Garázs című műsorát, s ezzel megakadályozták, hogy egy új nemzedék nőjön fel rajta.

– Jött a kereskedelmi rádiózás, ami egyforma műsorvezetőket teremtett, akiknek azt is előírják, milyen zenét játsszanak. Nem tudnak a saját ízlésük után menni. Ki kéne fejleszteni egy újabb generációt, a zenekaroknak pedig azt sugallni, hogy minél jobban magyar zenéket csináljanak. Ne utánozzanak valami angolszász zenét, hanem mutassanak be valami új dolgot, amivel meg lehetne jelenni a világpiacon is – fogalmazta meg Nagy Feró.

Azzal folytatta, hogy a mostani rendszerben az a szám hallható, ami megfelel a rádiók rotációjának. De szerinte szabad kezet és teret kéne engedni a tehetséges magyar zenészeknek, akik jelenleg nem jutnak be a rádiókba.

– Magyarországon jelenleg egy csomó Erdős Péter dönt arról, hogy mi a jó zene – jegyezte meg.

A Petőfi Zenei Tanács konkrét működése kapcsán nem tudott konkrétumot mondani, de azt leszögezte, hogy nem szeretnék megváltani a világot. M int hozzátette, szerinte ezért járna valami fizetség.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?