Érdekes, Film

Most már hivatalos: A Warnernél új A Gyűrűk Ura-filmeket készítenek Peter Jackson áldásával

Tünde szemünk új filmeket lát!

 

 

 

Meglepődni nem kell, hiszen mióta David Zaslav átvette a Warnernél, azaz most már a Warner Bros. Discoverynél az irányítást, nem először kerül szóba az, hogy a nagyot szóló franchise-okat ismét felhevítenék, és maga a nagyvezír is a Harry Potter és A Gyűrűk Ura világával példálózott. Nos, a várakozásnak vége, mivel Zaslavék hivatalosan is bejelentették, hogy új filmek érkeznek Középföldéről.

Arról azonban már kevesebb sejtésünk van, hogy mégis mire számítsunk. Annyit tudunk csupán, hogy a stúdió két új vezetője, Mike De Luca és Pam Abdy (akik épp tavaly hagyták ott az Amazon által felvásárolt MGM-et) egy több filmre szóló szerződést hozott tető alá J. R. R. Tolkien könyveinek adaptálását illetően. Ahogy a Jackson-féle trilógiát, úgy ezt is a New Line Cinema fogja legyártani, azonban egyelőre még semmit sem tudni arról, hogy ezúttal kik fognak dolgozni a filmeken.

Jackson és állandó munkatársai, Fran Walsh, illetve Philippa Boyens eljuttattak a Varietynek egy közleményt, melyben tudatták, hogy mind a Warner, mind pedig a megfilmesítési jogokat birtokló Embracer minden egyes lépésükbe bevonta őket is: „Várjuk, hogy tovább beszélgessünk velük, és meghallgathassuk a vízióikat a franchise további sorsával kapcsolatban” – írták Jacksonék.

 
Peter Jackson rendez

Lee Guinchard, az Embracer részét képező Freemode vezérigazgatója így nyilatkozott: „Nem sokkal azt követően, hogy felvásároltuk a Middle-earth Enterprisest, izgatottan várhatjuk, hogy elinduljunk ezen a közös utazáson a New Line Cinemával és a Warner Bros. Picturesszel karöltve, hogy együtt új és izgalmas módokon hozzuk vissza a gyöngyvászonra ezt a J. R. R. Tolkien által megálmodott páratlan világot.

Tisztában vagyunk vele, hogy mekkora tisztelet övezi az író munkásságát, és a New Line Cinemával és a Warner Bros. Picturesszel együttműködve mi is azon fogunk dolgozni, hogy a múltat tiszteletben, a jövőt pedig szem előtt tartva, a lehető legmagasabb minőségi elvárásokhoz ragaszkodva alkossunk valami újat.”

De Luca és Abdy is megszólaltak ugyanezen a prezentáción, és elmondták, hogy a New Line annak idején „egy páratlanul merész vállalkozásba kezdett annak érdekében, hogy megvalósítsák ezeket a történeteket, karaktereket és A Gyűrűk Ura világát a nagyvásznon is, de dacára annak, hogy mennyi apró részlettel és mekkora szeretettel töltötték fel ezt a két trilógiát, a hatalmas, összetett és ámulatba ejtő világ, melyet Tolkien megálmodott, még mindig nagyrészt felfedezetlen maradt.”

Ezek alapján az a gyanúnk, hogy nem reboot készül, hanem új történeteket fognak majd elmesélni A Gyűrűk Ura világán belül. A nagy kérdés persze az, hogy találnak-e hozzá olyan jó írókat, mint amilyen Tolkien volt… Nos, félő, hogy erre a legtöbben már most tudjuk a választ…

forrás:  hu.ign.com




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?