Belföld, Celeb / Híresség

A Nagy Ő nem aprózza el: „Először egy kisebb lakást néztem, az csak hatszázmillió volt”

Nem mindenkinek adatik meg olyan anyagi helyzet, hogy saját házat építsen. Jákob Zoltán azonban nem kispályás e téren, hiszen – milliárdosként – közel harminc ingatlannal büszkélkedhet, ráadásul a gyerekeinek is építtetett saját házat.

 

 

 

Mint ahogy megírtuk, 2023-ban nem egy ismert személy lesz a Nagy Ő, hanem Magyarország 37. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán. A topmilliárdos garázsában négy Ferrari ál, több mint egymilliárdot ér a lakása, a jelenlegi vagyona pedig 44 milliárd forintra becsülhető, így aztán olyan fényűző életet él, amelyről sokan csak álmodnak.

A gazdagságnak azonban ára van: a gyermekeit is óvnia kell a hatalmas vagyona miatt a Crystal Nails alapítójának. A lányai nem szeretnének kilógni a többiek közül, így a legkisebb arra is megkérte, hogy ne az iskola előtt álljon meg a Ferrarijával. Bár nem egy sztárról van szó, Jákob Zoltán többeknek lehet ismerős, hiszen A Nagy Ő-ről már több tévéműsorban is nyilatkozott.

A vagyonát és az életvitelét egy percig sem akarja titkolni, így amikor arról kérdezték a Tények Pluszban, hogy létezik-e nála lélektani határ, amennyiért már nem vásárolna lakást, mindössze ennyit mondott:

„Először egy kisebb lakást néztem, az csak hatszázmillió volt” – jegyezte meg nevetve az édesapa, aki végül nem érte be a kisebbel, és a dupláját fizette az új otthonáért, amelyet teljesen átalakíttatott lakberendezőkkel. Fontosnak tartotta megosztani, hogy a dekoráció egy része, illetve a berendezés is kígyóbőrből és márványból készült. Kiemelte: a luxuslakásán kívül közel harminc ingatlannal rendelkezik, ráadásul mindhárom gyermekének építtetett egy-egy saját házat is – írja a Story magazin.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?