Celeb / Híresség

Mi történt? Elmarad Jolly és Szuperák Barbara esküvője

Tarcsi Zoltán, azaz Jolly és kedvese, Szuperák Barbara már évek óta egy párt alkotnak, azonban most szomorú hírt közöltek a rajongóikkal: idén biztos nem tartják meg esküvőjüket.

 

 

 

Négy évvel ezelőtt bontakozott ki Jolly és Szuperák Barbara szerelme, és azóta sülve-főve együtt vannak, kapcsolatuk jól működik, mindig odafigyelnek egymásra. A naptárjuk viszont annyira be van táblázva, hogy idén már biztosan nem állnak oltár elé.

Az elmúlt esztendőkben a Covid akadályozta a koncerteket, de most nagyon sok a felkérés, a műsor. Éppen ezért az esküvőre sem lesz időnk. De ne is szaladjunk ennyire előre, Barbi szereti, ha megvan mindennek a maga ideje. Addig nem szeretne babát, amíg nem házasodunk össze, és ahhoz előbb persze meg is kell kérnem a kezét.

Azt még nem árulhatom el, hogy mikor, nehogy az újságolvasók előbb tudják, mint ő. Biztos, hogy száz főnél több vendéget hívnánk meg, ráadásul Barbinak elég sok vágya van a nagy nappal kapcsolatban  árulta el a mulatóssztár.

Kedvese, Barbara, mint szinte minden lány, igazi hercegnős esküvőről ábrándozik. A pár között húsz év a korkülönbség, emiatt pedig a mai nap érik őket támadások.

– A férfiak amúgy is később érnek. Én ezt még egészségesnek látom, és szerintem külsőre sem látszik akkora különbség köztünk – fejtette ki véleményét a nő.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?