Életmód

12 ember, aki roppant kínosan érezhette magát

Hogy a kínos szituációk mennyire másképp festenek az azt átélő személy- és a külső szemlélők szemszögéből, azt feltehetően mindenki megtapasztalta már saját maga is. Külső szemlélőként az ember legfeljebb szórakozik egy jót rajta, és hálát ad, hogy nem ő került bele ebbe a szituációba. Azonban ha mi vagyunk azok, akikkel történik az eset, akkor szívünk szerint olyan gyorsan köddé válnánk, amilyen gyorsan csak lehetséges. Magunkban pedig azt kívánjuk, hogy bárcsak rendelkeznénk egy olyan képességgel, hogy visszapörgethetjük az idő kerekét legalább csak néhány perccel.

 

 

 

(12) Az egyik barátoméknál voltam, amikor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább tartani és muszáj kimennem a WC-re. Ez már önmagában is épp elég kellemetlen volt, ám csak a hadművelet végeztével vettem észre, hogy elfogyott a WC-papír és nincs bent másik guriga. Nem volt mit tenni, ki kellett kiabálnom a barátomnak, hogy szükségem lenne WC-papírra. Itt azonban még nem értek véget a megpróbáltatásaim, ugyanis a kiabálásomat a barátom édesanyja hallotta meg először, aki résnyire nyitotta azt ajtót, és benyújtott nekem egy gurigát.

(11) A szobámban voltam, amikor az egyik haverom küldött nekem egy „olyan” videót. Elindítottam és tettem rá egy kis hangerőt is, de nem hallottam semmit. Végül már feltoltam maxra a hangerőt, de így sem hallottam, ezért beletörődtem, hogy nincs hangja a videónak. Már egy perce ment a film, amikor gyanús hangokra lettem figyelmes a nappali irányából. Ekkor esett le, hogy a telefonom a nappaliban lévő bluetooth-os hangszóróra van csatlakoztatva, és szüleim ott ülnek mellette a kanapén.

(10) Egy büfékocsi előtt álltunk sorba, amikor egy srác előrement, és pökhendien így szólt a büféshez:

– A szokásosat kérem, haver!

Erre a büfés:

– Halványlila gőzöm sincs, hogy ki vagy, és állj vissza a sor végére, ha rendelni szeretnél!

(9) Egy srác a konditeremből elhívott randizni, majd amikor igent mondtam, megkért, hogy menjünk az én autómmal, mert az ő mercije szervizben van. A randi pocsékul sikerült, és később az is kiderült, hogy a srácnak igazából egy Smartja van és még arra is sajnálja a pénzt, hogy megtankolja, ezért mindig azzal a dumával hív el randizni lányokat, amivel engem is.



(8) Egy nagyobb társasággal elmentünk egy síparadicsomba, ahol a szállásunk mellett ki volt helyezve egy nagy tábla egy térképpel, amin volt egy nagy piros pont „ÖN ITT ÁLL” felirattal. Az egyik lány megrökönyödve bámulta a térképet, majd így szólt:

– Mi a frász?! Hát ez meg honnan tudja, hogy hol vagyok?!

Mindenki elkezdett szakadni a röhögéstől körülötte, ő pedig rákvörös fejjel elviharzott.

(7) A munkahelyemen ma megpillantottam egy egeret a a padlón. Gyorsan felkaptam egy dobozt és rávetettem magam, ám mivel nem volt bent a kontaktlencsém, és alapból mínusz 9-es a szemem, ezért kiderült, hogy valójában az egy hajgumi, amit egérnek hittem. Az akciómat szinte az összes kollégám végig nézte.

(6) Az édesanyámmal együtt mentünk el az edzőterembe, ugyanis neki jóga órája volt, nekem pedig edzésem. Kb. másfél óra múlva láttam az ablakból, ahogy az édesanyám elhajt az autónkkal a parkolóból. Mivel a telefonomat az autóban hagytam, ezért 29 éves férfiként meg kellett kérnem a recepciós lányt, hogy had telefonálhassak egyet az édesanyámnak, aki ott felejtett engem a teremben.

(5) Egy pesti klubban voltam a barátaimmal, amikor a zenekar énekese két dal között megkérdezte a közönségtől:

– Ki van itt közületek Debrecenből…?

Erre egy lány felkiálltott, mielőtt az énekes még folytatta volna a mondandóját:

– Jeeeee, huuuhúúúú, ééééén!

Ekkor az énekes azzal folytatta, hogy csak azért kérdezte, mert a pultosok találtak egy lakcímkártyát.

A lány ekkor szemlesütve átvette az elhagyott lakcímkártyáját és sietősen elhagyta a helyet.

(4) Az iskolában ottfelejtettem az egyik teremben a telefonomat, és amikor visszamentem érte már egy másik osztály tartózkodott bent. Bekopogtam és megkérdeztem, hogy esetleg nem látott-e valaki egy iphone 4-est, mire az egyik srác a hátsó padból:

– De, 2009-ben.

(3) A suliban szerelmes voltam az egyik osztálytársamba, de nem mertem neki elmondani. Amikor aztán a szüleim közölték velem, hogy elköltözünk és új suliba kell majd járnom, akkor úgy gondoltam, hogy most már nincs veszíteni valóm, és írok hozzá egy szerelmes levelet. Végül az egész osztály füle hallatára olvastam fel neki a verset, mert azt hittem, hogy ezt majd nagyon bátor és romantikus tettnek fogja tartani. Hát nem jött be a számításom, ugyanis nem viszonozta a szerelmemet, ráadásul pár nap múlva a szüleim meggondolták magukat a költözéssel kapcsolatban, és maradtunk.

(2) Amikor először aludtam a barátomnál, azt mondta, hogy a fürdőben nyugodtan mossam csak le a sminkemet lefekvés előtt. Eszem ágában sem volt megtenni, de nagyon erősködött, ezért már kezdett kínossá válni a szituáció. Kimentem hát a fürdőszobába és megnyitottam a csapot, majd úgy csináltam, mintha arcot mosnék. Azt hitte, hogy majd tényleg lemosom a fejem a kézmosó szappanjával.

(1) Reggel késésben voltam és annyira kapkodtam, hogy a laptopom helyett figyelmetlenségből a vágódeszkát kaptam fel a konyhaasztalról, és raktam el a táskámba. Mindenki nevetésben tört ki, amikor a munkahelyemen a reggeli meetingen elővettem a táskámból a vágódeszkát:

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?