Életmód

14 laza apa, akinek a megszólalásai aranyat érnek

Egy édesapa szíves-örömest szórakoztatja el a feleségét és a gyerekeit a mulatságos, ám olykor csípős vagy éppen fárasztó megszólalásaival. Még akkor is, ha egyetlen családtag sem kéri őket erre, de hogyan is tudnánk neheztelni rájuk ezért. Az emlékezetes megjegyzéseiket még hosszú évekkel később is felemlegetjük. Egy-egy nagyobb családi összejövetel alkalmával garantáltan feldobják a hangulatot.

 

 

 

(1) Amióta az eszemet tudom, édesapámnak egyetlen egy üveg parfümje van. Amikor rákérdeztem, hogy hogyan lehet, hogy még nem fogyott el, ezt válaszolta:

– Nos, eddig csak négyszer használtam, és pont négy gyerekem van. Ugye, érted?

(2) Még tinédzser koromban játszottam egy zenekarban. Egyszer apám is eljött az egyik koncertünkre, de nem csinált egyetlen fotót vagy videót sem. Amikor megkérdeztem, hogy miért, ez volt a válasza:

– Hidd el fiam, erre te sem akarsz majd emlékezni.

Azt kell mondjam, hogy igaza volt.

(3) A főbérlőm keresztneve Herkules. Amikor apám megismerkedett vele, így mutatkozott be neki:

– Örvendek. Én pedig Zeusz vagyok.

(4) Édesapám ezt mondta nekem a nyaralásom előtt:

– Pakold külön bőröndökbe a cipődet, így ha netalántán az egyiket ellopnák, a tolvaj nem fogja tudni hordani a cipőt.



(5) A férjem első szavai az újszülött kisbabánkhoz:

– Választanom kellett, hogy vagy még egy macska, vagy te. Remélem nem fogom megbánni, kishaver.

(6) Egy elegáns és drága étteremben vacsoráztam a családommal. Amikor ki kellett mennem a mosdóba, apám hangosan utánam kiáltott:

– Említsd meg a nevemet, és biztosan jó helyet fogsz kapni.

(7) A kisboltban megkérdezte az eladó apámtól:

– Belerakjam a tejet a szatyorba?

Erre az apám:

– Nem, köszönöm. Hagyja csak inkább a dobozában.

(8) Az apuka sajátos módon hívta fel a fia figyelmét arra, hogy nem kellene annyit görnyednie a számítógép előtt.

(9) Akármikor megkérdezi valaki az apámtól, hogy „mi újság?”, ő mindig azt feleli, hogy „a hangok a fejemben ma azt mondják, hogy minden rendben van.”

(10) Felpróbáltam egy rég nem hordott ruhámat, és kikértem az édesapám véleményét, hogy nem-e áll rajtam előnytelenül, mire ő vetett rám egy pillantást, majd ezt mondta:

– Lányom, inkább igyál többet és akkor nem fogsz ilyen felesleges dolgokon aggódni.

(11) Miután megszereztem a jogosítványt, elvittem az apámat kocsikázni. Éppen egy temető mellett haladtunk el, amikor apám felém fordult és így szólt:

– Jól kösd be magad, mert az ügyetlen sofőrök ide kerülnek.

(12) Miután lediplomáztam, édesapám a következő jó tanáccsal látott el:

– Az első munkahelyeden csak arra figyelj, hogy ne jártasd túl sokat a szádat, és akkor nem fognak rájönni, hogy nem vagy százas. Nekem már évtizedek óta működik.

(13) Egyből más megvilágításba került, hogy őt csak „a fiúnak” nevezi a barátnője édesapja.

(14) Az apám bejött a szobámba, rám nézett, majd belenézett a tükörbe, és így szólt:

– Nos, igen. A tökéletesnél jobbat még én sem vagyok képes alkotni.

Azzal sarkon fordult és kiment.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?