Belföld

Eldőlt, ki lesz VV Piros párbajellenfele: „Ahogy te viselkedsz, az nem oké számomra” – videó

Hosszas találgatás után végre eldőlt, hogy ki lesz VV Piros ellenfele a szombati párbajban.

 

 

 

Múlt szombaton tartották meg a ValóVilág második kiválasztását, ahol végül Pirost küldték párbajozni a társai. A lány már nagyon szeretett volna menni, hiszen ezzel bizonyítani akar mindenkinek. Azonban elkövetett egy súlyos hibát. Benne van a szabályzatban, hogy nem mondhatja el a kiválasztott személy, ki az, akit kivinne a párbajra, ám ezt megszegte a játékos, és elárulta, hogy szíve szerint Bibivel mérkőzne meg.

Szabályszegés miatt azonban a lányt nem vihette ki, így másra esett a választása. A villalakó Anita, Kriszti, Barna és Márió között őrlődött, majd kimondta a választottja nevét.

– Anita, te vagy itt az egyetlen olyan személy, akivel tényleges konfliktusom van. Én egyszer sem ártottam neked, te mégis kiabálsz velem. Nem tudom az okát, pedig többször is kérdeztem. Ahogy te viselkedsz, az nem oké számomra. Úgy bántasz, hogy nem értem az okait. Anita, megtisztelsz azzal, hogy rád köthetem ezt a kendőt, és értelmes módon rendezzük le ezt a konfliktust és párbajt – indokolta meg Piros a döntését.

Anitát nem érte váratlanul a helyzet, de nem érti a lány indoklását. Azt állítja, hogy tőle soha nem kérdezte meg Piros, mi a baja vele, de jogosan érzi, hogy rákerült a kék kendő – derült ki az RTL videójából.

Ezzel eldőlt: szombaton Piros és Anita küzd meg azért, hogy visszatérjen a villába, és megnyerje a fődíjat.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?