Belföld

„Hazug g*ci vagy!” – óriási veszekedés kerekedett abból, hogy VV Reni hány férfival feküdt le

Csupán két éjszakát töltöttek a luxus helyszínen a ValóVilág idei versenyzői, akik közül többen már az első éjszaka túlestek az intim szituációkon. Az intimitáshoz pedig különböző információk is társulnak, amit a villalakók nem tudnak a másikról, például a szexuális partnerek száma – hiszen miről beszélgetnének két nap után, ha nem erről.

 

 

 

VV Reni a bemutatkozó videójában arról mesélt, hogy ő egy „igazi rosszkislány”, hiszen nem veti meg a különböző férfiakat az életében. A videóban többek között arról is beszámolt, hogy egyszer egy konditeremben nézett ki magának egy férfit, az edzés végére pedig minden megtörtént köztük, amit akart, bár a partnerének menyasszonya volt – Reni utólag sem bánja ezt.

Egy ilyen bemutatkozás után már a villalakókat is érdekelni kezdte, hogy mégis mennyire pajkos Reni, mit jelent ez számokban. VV Lamin rá is kérdezett, hogy hány emberrel volt már kapcsolata, azonban Reni a villalakók szerint alacsony számot mondott, hiszen 15 embert mondott, később pedig 35-öt. Lamin szerint a versenyző ezért egy „hazug g*ci”, ebből pedig óriási perpatvar keveredett.

forrás: noizz.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?