Egészségügyi ötletek, Életmód, Érdekes

10 dolog, ami megtörténhet a testünkkel, ha vegánok leszünk

Napról-napra egyre több ember dönt a vegán étrend mellett, mely amellett, hogy változásokat okoz a szervezetben, a bolygóra is hatással van. A húsevőktől és a vegetáriánusoktól eltérően a vegán étrendet követők például változásokat tapasztalhatnak a csontjaik és ízületük egészégében, sőt az alvásuk minőségében is. Ma megosztjuk veletek, hogy milyen változások történnek a testünkkel, amikor úgy döntünk, hogy vegán étrendre térünk át. Spoiler: negatív és pozitív változások is történnek egyaránt.

 

 

 

10 Jobban tudunk aludni

Alvas vegan

Ennek az az oka, hogy a vegánok általában több rostban gazdag ételt és kevesebb telített zsírt fogyasztanak. Egy tanulmány kimutatta, hogy a veganizmus tökéletes megoldás lehet a jó éjszakai alvásra. A növényi alapú étrend összetettebb szénhidrátokat kínál, olyan összetevőket, melyek serkentik a szerotonin felszabadulását és segítik az alvást. Ez azt jelenti, hogy ha keményítőben gazdag ételeket, például rizst és burgonyát eszünk lefekvés előtt, jobb éjszakai alvást érhetünk el.

9 Lefogyhatunk

Vegan fogyas

Számos tanulmány kimutatta, hogy a vegán étrend jelentős hatással van a testsúlyra. Egy konkrét tanulmányban a vegán étrendet követő felnőttek és gyermekek kevesebb fehérjét és telített zsírt fogyasztottak. A gyerekek átlagosan 3,1 kg-ot fogytak a kísérlet során.

8 Hormonális változás állhat be

Vegan valtozas

Bár a szója jól helyettesíti a húst, a túlzott mennyiségnek negatív hatásai lehetnek, különösen, ha rendszeresen helyettesítjük a húsfehérjét ezzel a gabonával. A kutatók megfigyelték, hogy a nagy mennyiségű szója hatással lehet a pajzsmirigyre, amely a hormonszabályozásért és hormonegyensúlyért felelős. Vagyis az egyensúlyhiány elkerülése érdekében fontos, hogy egészségesebb helyettesítőt találjunk a húsra.


7 Az ízületek kevésbé gyulladhatnak be

Vegan izuletek

Az olyan élelmiszerek, mint a vaj, a sajt és a hamburger, ízületi gyulladást okozhatnak, mivel magas a telített zsírtartalmuk. A legújabb kutatások kimutatták, hogy a veganizmus segíthet a rheumatoid arthritis tüneteiben szenvedőknek. Részben ennek az az oka, hogy egy személy kevesebb telített zsírt eszik; sőt, az ebben a diétában szereplő élelmiszerek tulajdonképpen a gyulladás ellen küzdenek.

6 A dolgok íze változhat

Etelek ize

A magas só-, zsír- és cukortartalmú feldolgozott, állati termékek fogyasztásának abbahagyása befolyásolhatja az ízlelőbimbókat. A papillák érzékenysége megváltozik, ha növényi alapú étrendre váltunk, és elhagyjuk az állati eredetű termékeket és zsírokat. Vagyis az étrend megváltoztatása egy remek módja annak, hogy megszeressük az egykor borzalmasnak tűnő ételeket.

5 Még jobban felpuffadhatunk

Felpuffadas

A túl sok zöldség, például kelbimbó, brokkoli és káposzta fogyasztása gázossá teheti a gyomrot. Ez a helyzet puffadást okozhat, mivel a szervezet nem tudja feldolgozni az összes rostot. Ezért a szakértők azt javasolják, hogy a vegán étrendet követő emberek igyanak sok vizet, hogy biztosítsák az emésztőrendszer egészséges működését.

4 A bőrünk világosabbá válhat

Vilagos bor

Minden étel, amit megeszünk, közvetlen hatással van a bőrünkre. A tanulmányok azt mutatják, hogy a növényi alapú étrend megszüntetheti a pattanásokat és javíthatja a bőr egészségét. Ezen túlmenően a tejtermékek elhagyása és a természetes antioxidáns tartalmú ételek fogyasztása hozzájárul a bőr egészségének megőrzéséhez, különösen a tejben lévő hormonok és természetes szteroidok negatív hatása miatt.

 

 

 

 

3 Megváltozhat a testszag

Valtozo testszag

A hús nem az egyetlen élelmiszer, ami miatt a szervezet erős szagú méreganyagokat bocsát ki; a zöldségek is képesek megváltoztatni az emberek szagát. Egyes zöldségek, például a káposzta és a hagyma sok természetes ként tartalmaznak; ha ezeket az ételeket bevisszük az étrendünkbe, az izzadságszag megváltozhat, de ez igazából csak az élelmiszer lebomlásának következménye.

2 Több energiánk lesz

Tobb energia

Úgy tűnik, a vegán étrend egyensúlyba hozhatja az energiaszintet. A növényi termékek gyakran könnyebben emészthetők, ami azt jelenti, hogy a szervezet kevésbé terhelődik le. Ha az emésztőrendszer túl keményen dolgozik, az ember fáradtnak érezheti magát, és kevesebb energiája van. Ebben az értelemben a vegán étrend követése növelheti az energiaszintet, és produktívabb munkaritmust biztosíthat.

1 A csontok könnyebben eltörhetnek

Konnyebb csonttores

Egy új oxfordi tanulmány szerint a vegán étrend csökkentheti a kalcium és a D-vitamin szintjét, ami növelheti a csontritkulás kockázatát. Ez egy olyan állapot, amelyben a csontsűrűség alacsonyabb és a csontok könnyebben törnek. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a vegánok alacsonyabb BMI-vel (Body Mass Index) rendelkeznek, és ezért nagyobb valószínűséggel szenvednek csípő-, láb- és csigolyatörést.

Te képes lennél abbahagyni a hús és állati eredetű termékek fogyasztását? Netán Te is vegán étrendet követsz? Meséld el hozzászólásban, hogy te milyen változásokat vettél észre magadon!

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?