Gyári Csepelek és Ikarusok 20 ezer kilométeres útja kő- és homoksivatagban. Egy hihetetlen túra 16 évvel a Dakar előtt.
A Dakar Rali a terepautózás legrangosabb és legkeményebb versenye, ahol a pilóták úttalan utakon száguldanak óriási távolságokat (a legrövidebb táv 5, a leghosszabb 15 ezer kilométer volt). Ráadásul mindezt 1979 óta teszik folyamatosan, noha mára a név csupán védjegy, és nem Dakarból indulnak az autók, sőt a verseny nem is Afrikában folyik. Egyedülálló, nem? Nos nem igazán, hiszen Cseepel-sziegetn már 1963-ban kitaláltak egy 20 ezer kilométeres, Dakarból induló, afrikai túrát, igaz csak a leendő vevők kegyeiért harcoltak a nyugati gyártókkal…
Mert bizony ezek a megátalkodott haszonjárműgyárak éppen kiélezett versenyt folytattak az afrikai kontinens motorizálásáért. Javítóműhelyek hálózatát készültek kiépíteni, hogy a helyi cégek és intézmények biztosan tőlük vásároljanak buszokat és teherautókat, lévén más szervizelési lehetőség nem volt adott. Az export azonban a Csepel és az Ikarus számára is igen fontos volt, így megszültetett az a Nyugat-Afrika Expedíció ötlete. Igaz, hogy a Csepel már 1956-ban vezetett egy túrát a tibeti fennsíkon, ám a mostani terv jóval grandiózusabbra sikeredett.
A megmozdulásnak több célja is volt. Tesztelni akarták a trópusi, sivatagi klímára és az úttalan környezetbe tervezett megoldásokat, légszűrőket, alkatrészeket. Emellett meg akarták ismertetni a helyi döntéshozókkal a két márka termékeit. Házhoz vitték nekik a bemutatót!
A nem mindennapi túrára négy járművet, két Csepel teherautót (ÁMG felépítményes 450, D-344 terepjáró) és két Ikarus buszt (630, 311) készítettek fel. Bár a Dakar Ralikon dollár tízmilliókat ölnek a járművek átalakításába, Szigetszentmiklóson és az Ikarusnál szinte semmit sem változtattak a szériagyártmányokon, némi trópusi felkészítést kivéve. Minden autó szúnyoghálót és ventilátort, nagyobb hűtőt és trópusi szűrőt kapott, míg a Csepel műhelykocsi (ÁMG-450) dupla padlót viselt a vezetőfülkében, hogy a kipufogó hője ne legyen olyan zavaró. A terepjáró Csepel hatalmas külső légszűrővel és dupla, jobban hőszigetelő tetővel lett gazdagabb.
Az Ikarus 630 hőszigetelt víztartályt és mosdót kapott, de ezzel végére is értünk az átalakításoknak. A kocsik többi része teljesen gyári volt, mint a körúton szolgáló társaiké (kivéve persze, hogy mindenhová póttartályokat és csomagtartókat szereltek rájuk, a két busz pedig dugig volt élelmiszerrel.
Mindegyik kocsiba jutott vízkészlet, vontatókötél, orvosság, kígyócsípés elleni szérum, valamint hídépítésre alkalmas deszka. Ez utóbbira szükség is volt, bár az esetek többségében keréken keltek át a megáradt folyókon, melyek elsodorták a hidakat. Ilyenkor a terepjáró Csepel húzta át azokat a kocsikat, melyek elakadtak a vízben vagy süppedős parton. Az átkelések helyét is a terepjáró (piros villámnak becézték) derítette fel. Ilyenkor egy partmenti fához kötözték és a csörlőjével engedte bele magát a vízbe. A helyiek több helyütt kinevették a városi buszokat, melyek a folyó felé közeledtek, ám a túlparton már elismerés és taps fogadta őket!
Az expedíció résztvevői Varga János, Badacsonyi János, Moldován Tibor és Tóth Mihály (a Csepel Autógyár szerelőtechnikusai, próbamesterei) Körmendy Ágoston, a gyár kísérleti üzemének vezetője és Pallér György, a MOGÜRT (nemzetközi kereskedelem) afrikai megbízottja voltak. Ők az éjszakákat általában a négyszögben felállított karaván autóinak tetején töltötték, hogy védekezzenek a rovarok és a vadak ellen. A kíváncsi – és enyveskezű – majmokat és a hiénákat a tűzoltó palackokkal űzték el.
A nagy expedíció bőségesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az egyszerű is rendkívül strapabíró szerkezetek minden helybélit meggyőztek a tudásukról. Az 1963. március 31-én Dakarból indult túra végül 184 napig tartott és a végállomáson, Accrában már komoly tömeg fogadta a négy kocsit. Az afrikai lapok folyamatosan nyomon követték az eseményeket, így meglepő módon ott többet tudtak az eseményekről, mint itthon, ahol a lapok alig foglalkoztak az eseménnyel. A sikeres expedíció után a két cég komoly mennyiségű megrendeléssel lett gazdagabb, így abban az időszakban számos Csepellel és Ikarussal lehetett találkozni Afrika nyugati részén.
Az Ikarus a sikeren felbuzdulva még abban az évben, vagyis 1963-ban elindított egy hasonló expedíciót a Szovjetunióba is, amikor Ikarus 55 Lux típusú buszokkal járták be a tagköztársaságok nagy részét. Mindkét cég hamar rájött, hogy a prospektusok nyomtatása helyett jóval hatékonyabb, ha mindenki a helyszínen látja mire is képesek a felajánlott portékák…
