Életmód, Érdekes

16 aranyat érő pszichológiai trükk, amit az internetezők osztottak meg nagylelkűen

Az agyunk mindenféle trükköket hajt végre, és nem mindig a mi javunkra. Ha azonban ismerjük ezeket a bizonyos trükköket, akkor megkerülhetjük azokat a kellemetlenségeket, amiket sokszor a saját pszichénk kényszerít ránk. Például, hogyan emlékezz vissza arra, hogy miért mentél ki a konyhába, hogyan leplezd le, ha a beszélgetőpartnered titkol előled valamit, vagy hogyan csillapíts le egy kiabáló személyt – néhány trükkel ezeket is el lehet érni. Most olyan pszichológiai trükköket gyűjtöttünk össze, amiket az internetezők osztottak meg egymással a közösségi oldalakon. Reményeink szerint mindenki tanulhat belőlük valami újat!

 

 

 

  • Ha valaki odajön hozzám a tömegközlekedésen vagy egy nyilvános helyen, és magyarázni kezd valamiről, ami nem érdekel, akkor egyszerűen oldalra fordított fejjel ülök és bámulok ki a fejemből. Amikor a monológ véget ér, ránézek és azt mondom: “Bocsánat, mondtál valamit?” Az emberek többsége ilyenkor annyira bosszús lesz, hogy szó nélkül odébb áll. © 172351 / Ideer
  • Sokáig nem volt szerencsém a párkapcsolatokkal. Egyszerűen már nem értettem, hogy mi lehet a baj, végül az egyik szomszédom adott egy remek tippet. Azt mondta, hogy mielőtt komolyra fordulna a dolog, nézzem meg, hogyan viselkedik például egy étterem személyzetével, és figyeljek oda, hogyan beszél az exéről. Elkezdtem használni. Az egyik udvarlóm úgy bánt a pincérekkel, mint a szeméttel, és azonnal láttam, hogy ha összejönnénk, velem is így bánnak. A másik pasi mindenért a korábbi exét okolta, elmondása szerint ő semmiben sem volt hibás és tökéletes volt, csak hát a csaj volt rossz mindenben. Tőle is elköszöntem. Igazság szerint nem is értem, hogyan élhettem eddig enélkül a trükk nélkül. El sem tudom mondani, mennyi fölösleges energiapazarlástól óv meg engem ez az apró trükk. © Wall6 / VK

  • Valahányszor félelmet érzek valami miatt (legyen az egy injekció, kollégák előtti beszéd vagy fogorvos), arra gondolok, hogy két nap múlva vasárnap, és mennyire semmit sem fog már számítani akkor az egész, mennyivel jobban érzem majd magam, és hogy az élet megy tovább. Több éve csinálom ezt és mindig segít. © 176505P / Ideer
  • Ha a párod egy fárasztó nap után hazajön a munkából, hagyd őt egy órát magára. Ne zavard őt kérdésekkel és a problémáiddal, hacsak nem sürgősek, persze. Hidd el, egy óra múlva sokkal befogadóbb lesz és sokkal nagyobb lesz a hatásfok. © LegendRussia1 / Pikabu

  • Beszélj magabiztosan, és el fogják hinni. Ritkán számít már manapság, hogy egy ember tényleg pontosan tudja-e, hogy miről beszél – a lényeg a magabiztosság. © Well-WhatHadHappened / Reddit


  • Én egy érdekes dolgot vettem észre. Amikor nem tudok választani, mert mindkét lehetőség egyformán csábítónak tűnik, egyszerűen előveszek egy pénzérmét és fej vagy írást játszom. A játék kimenetele igazából nem számít, de amíg az érme a levegőben van, pontosan el tudom dönteni, hogy melyik választást szeretném igazán. © Alexograf / Pikabu

  • Valahányszor félelmet érzek valami miatt (legyen az egy injekció, kollégák előtti beszéd vagy fogorvos), arra gondolok, hogy két nap múlva vasárnap, és mennyire semmit sem fog már számítani akkor az egész, mennyivel jobban érzem majd magam, és hogy az élet megy tovább. Több éve csinálom ezt és mindig segít. © 176505P / Ideer
  • Ha a párod egy fárasztó nap után hazajön a munkából, hagyd őt egy órát magára. Ne zavard őt kérdésekkel és a problémáiddal, hacsak nem sürgősek, persze. Hidd el, egy óra múlva sokkal befogadóbb lesz és sokkal nagyobb lesz a hatásfok. © LegendRussia1 / Pikabu
  • Mondtam a gyerekeimnek, hogy félek a porszívótól. Így amikor most haragudnak rám, porszívózni kezdenek. Ez elképesztő! Nem tudom, hogy ez egy pszichológiai trükk-e vagy sem, de én imádom. © prbblyhidingwsnacks / Reddit

  • Amikor nagyon elrontok valamit, a feleségem már nem kiabál velem. Csak beszél hozzám, mint mindig, de teljesen érzelemmentesen és minden gyengédség nélkül. Még csak hozzá se érhetek ilyenkor, mert azonnal ellök. Őszintén szólva, sokkal jobb lenne, ha kiabálna velem, mert olyankor legalább tudom, hogy kiengedi a gőzt és hamarosan minden rendben lesz. Ha tehát nagyon mérgesek vagytok valakire, a legjobb, amit tehettek, hogy végig nyugodtak és hűvösek maradtok. Sokkal ijesztőbb. © 1759000 / Ideer
  • Toborzó vagyok egy nagy IT cégnél. Őszintén szólva a cég politikája ellenére sem kaptam meg a megérdemelt fizetésemelést, bármennyire is próbálkoztam. Aztán egy nap eszembe jutott egy régi trükk, amit még a professzorunk tanácsolt az egyetemen. Nagyon egyszerű és zseniális: tény úgy, mintha elfoglalt lennél. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Papírokkal a kezemben kezdtem járni még az ebédszünetekre is, az asztalom is tele volt velük, sokat bosszankodtam. És tudod mi történt? Megkaptam az emelést! Nem tudom, hogy attól féltek-e esetleg, hogy felmondok vagy ilyesmi, de a lényeg, hogy megkaptam, amire vágytam. © Room6 / VK

  • Sokáig nem élveztem az életet, hanem csak egyszerűen léteztem. Annak ellenére, hogy úgy tűnt, minden jól megy, nem voltam boldog. Ekkor megláttam egy reklámtáblán a “nézőpont” feliratot és annyira megragadt a fejemben, hogy elgondolkodtam: ,,Mi van, ha azért tekintek ennyire negatívan a világra, mert mindent rossz szemmel nézek?” Úgy döntöttem, hogy tesztelem az elméletemet. Például, amikor hibáztam, az “elrontottam, hülye vagyok” elv helyett az “értékes lecke volt, tanultam belőle” elvet kezdtem követni és megjegyeztem, hogy máskor óvatosabb leszek. Tudod mi történt? Gyakrabban kezdtem mosolyogni. Szívesebben mentem az utcára, és már a telefonban is mosolyogtam. Az életem könnyebb lett, és csak a felfogásomat kellett rendbe rakni hozzá. © Walloo3 / VK
  • Gyerekekkel dolgozom. Ahelyett, hogy megkérném őket, hogy tegyenek meg valamit, lehetőségeket kínálok nekik: “Itt akarsz felöltözni a nappaliban vagy inkább a hálószobában?”. Vagy mondjuk: “Most mosol inkább fogat vagy a játékok elpakolása után?”. Általában működik, különösen akkor, ha nagyon kis gyermekről van szó, aki egy kérésre automatikus nemmel felelne. © needaredesign / Reddit
  • Amikor levertnek érzed magad, írj össze 5-10 dolgot, amiért hálás vagy. Azonnal feldobja a hangulatodat. Továbbá, ha a dolgok negatív oldala hátráltat téged azok elvégzésében, próbáld meg pozitív irányból szemlélni őket. Például: ,,Nem akarok vacsorát főzni” – ,,Milyen szerencsés vagyok, hogy van étel a hűtőmben és tudok mit főzni.” © satanlovesyou667 / Reddit

  • Beléptél egy szobába, és elfelejtetted, hogy miért jöttél? Menj ki és gyere be újra. Még mindig nem emlékszel? Menj vissza a kiindulópontra és sétálj be még egyszer. Ez a módszer nem tökéletes, de segít emlékezni, mert könnyen lehet, hogy menet közben láttál valamit, amiért bementél oda, és ha visszalépsz pár lépést, újra eszedbe juthat ez a dolog. © jade-ronin / Reddit
  • Köszönts mindenkit nagy mosollyal, akit ismersz! Az emberek nagyon keveset mosolyognak egymásra, ha azonban valakinek mosolyogva és lelkesen köszönsz, akkor kedves emberként fognak rád gondolni, és mindig egy pozitív emlék leszel számukra. Olyan kevés erőfeszítést igényel ez az egész, mégis annyira barátságosabbnak tűnik tőle egy ember! © sjuulbakkie / Reddit
  • Nekem csak egy, de hatékony trükköm van a kapcsolatok fenntartására. Amikor dühös vagyok a páromra, és meg akarok sértődni meg kiállni a büszkeségem miatt, egyszerűen 10 percre elvonulok. Ilyenkor általában eszembe jut közben, hogy mennyire szeretem, mennyit tett értem, és ez segít megszűntetni a haragot. 10 perc múlva egy teljesen más emberként térek vissza, és így a kapcsolatunk sem fog veszélybe kerülni valami apró hülyeség miatt. © K6 / VK
  • Egy barátom nagyon szokatlan módon tanította meg a lányának, hogy miért fontos elmosogatni maga után. Mindig amikor hazaért, hatalmas edényhegyek fogadták és amikor kérdőre vonta miatta a lányát, csak azt a választ kapta: “Majd ha megint kell, elmosom” – egy nap megelégelte a barátom és az összes edényt úgy ahogy volt kidobta az ablakon. Nem volt olcsó mulatság és igazából nem is ajánlom mindenkinek, de tény, hogy a drasztikus módszerek néha működhetnek: azóta a lánya mindent elmosogat maga után. © 175931 / Ideer

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?