Állat, Érdekes

10 állatpár, amit gyakran összekevernek az emberek, pedig a valóságban ég és föld közöttük a különbség

Egyes állatok első pillantásra annyira hasonlítanak egymásra, hogy még az Animal Planet legfanatikusabb nézői is összekeverhetik őket véletlenül. Például egy jaguár és egy leopárd vagy egy alpaka és egy láma közt olyan nagy a hasonlóság, hogy csak akkor tudjuk megkülönböztetni őket, ha nagyon jól ismerjük ezeket az állatokat. Ehhez ismernünk kell az állatok testfelépítését, a foltjainak méretét és gyakoriságát, de a farkuk hosszát is figyelnünk kell. Tudjuk, hogy sokan vannak, akiket könnyen összezavarnak az egymásra nagyon hasonlító állatok, ezért úgy döntöttünk, hogy egyszer s mindenkorra segítünk megkülönböztetni őket egymástól.

 

 

 

10 Sólyom és Falco

A legnagyobb különbség a két ragadozómadár közt a méretük. A sólymok kisebbek. Vannak azonban más, kevésbé nyilvánvaló különbségek is: a szárnyaik egyedi jellemzői és a vadászatuk módja. A sólyom szárnyai rövidek, szélesek és lekerekítettek, míg a falco (vándorsólyom néven is ismert) szárnyai hosszúak, vékonyak és hegyesek. A sólymok a karmaikkal kapják el a zsákmányt, míg a falco madarak a “fogaikkal” – ez igazából csak egy speciális barázda a csőrük oldalán.

9 Nutria és pézsmapocok

Ezek a rágcsálók nagyon hasonlóak, de azért van köztük különbség. Először is, a pézsmapocok súlya kisebb, másodszor a farkuk nagyon eltérő. A pézsmapocok farka vékony és csupasz, mint egy patkánynak, míg a nutria farka vastag, kerekített és szőrrel borított. A nutria emellett három jól megkülönböztethető egyedi jellemzővel is rendelkezik: fehér folt a pofáján, úszóhártyás hátsó lábak és nagy, élénk narancssárga fogak.

8 Szalamandra és gyík

Néhány szalamandra és gyíkfaj valójában nagyon hasonlít egymásra, de a fő különbség közöttük az, hogy minden szalamandra kétéltű, míg a gyíkok hüllők. Ezenkívül a szalamandráknak nincsenek fülnyílásaik vagy karmaik, bőrük pedig simának és nedvesnek tűnik, míg a gyíkokat durva pikkelyek borítják.


7 Béka és varangy

Bár mind a békák, mind a varangyok kétéltűek, és sok más tekintetben is hasonlóak, van néhány határozott különbség közöttük. A békák általában hosszú lábakkal rendelkeznek. Továbbá, mivel életük nagy részét vízben vagy víz közelében töltik, bőrük általában nedves. A varangyoknak viszont rövid lábaik vannak és szárazon élnek, így a bőrük is száraz és göröngyös.

6 Oposszum és erszényespele

Az oposszumok és az erszényespelék egyaránt erszényes állatok, és angol nevük is rendkívül hasonló (Opossum and Possum), de a hasonlóságok sora itt gyakorlatilag véget is ér. Az oposszumok például Észak-Amerikában honosak, és szürkésbarna szőrük, fehér orruk és teljesen csupasz, patkányszerű farok jellemzi őket, amellyel az ágakra tapadhatnak. Az erszényespelék viszont Ausztráliában élnek, és többnyire ezüstszürke, barna, fekete vagy krémszínűek, sötét orrúak és bolyhos a farkuk.

5 Majom és csimpánz

Bár minden majom és csimpánz főemlős, sok különbség van köztük. A legegyszerűbb módja annak, hogy megkülönböztessük őket, ha ránézünk a farkukra. A legtöbb majomnak van, míg a csimpánzoknak nincs. Egy másik nyilvánvaló különbség a testalkatuk. A csimpánzok sokkal nagyobbak, mint a majmok, széles mellkassal és vállakkal, valamint hosszú karokkal.

4 Róka és panyókás sakál

Első pillantásra a róka és a panyókás sakál meglehetősen hasonlónak tűnhet, de vannak határozott különbségek. A rókának például hegyes, háromszög alakú füle, hegyes, enyhén felfelé ívelt pofája, viszonylag rövid végtagjai és hosszú, pihe-puha farka van. A panyókás sakálnak viszont hosszabb a teste, a lábai és nagyobbak a fülei. A fő különbség azonban a jellegzetes fekete “kabát” a sakál hátán.

 

 

 

 

3 Szöcske és sáska

Külső hasonlóságaik ellenére ezek a rovarok valójában nagyon is különböznek egymástól. Bár érdekes módon, le kell szögeznünk, hogy a sáska nem különálló faj. Valójában egy szöcskefaj, amely bizonyos körülmények hatására (például a szárazság utáni sűrű növényzet növekedése miatt) elkülönült, megváltoztatva színét, viselkedését és szaporodási szokásait.

A szöcskék hosszú és erőteljes hátsó lábakkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy végrehajtsák a jellegzetes magasugrásukat. A sáskáknak viszont rövidebb a lába, de hosszabbak és erősebbek a szárnyaik, ami lehetővé teszi számukra, hogy nagy távolságokat repüljenek.

2 Tobzoska és tatu

Ezeket az állatokat gyakran összetévesztik egymással, mert mindkettőjük testén védőpáncél található. De ha közelebbről megnézzük, könnyen beláthatjuk, hogy a tobzoska páncélja nagy pikkelyekre hasonlít, míg a tatué inkább olyan, mintha szeletekre lenne osztva. Ezenkívül a tatunak jól látható hegyes füle van, míg a tobzoskáknak nagyon kicsi és kerek fülük van, sőt van, amelyiknek egyáltalán nincs is füle, csak füllyukai vannak.

1 Aligátor és krokodil

A több millió éves evolúció ellenére mind a krokodilok, mind az aligátorok nagymértékben hasonlóak maradtak egymáshoz. Ennek ellenére vannak különbségek, amelyeket könnyű észrevenni. A legszembetűnőbb ezek közül a fejformájuk. Az aligátorok orra széles, U alakú, míg a krokodilok orra keskenyebb V alakban végződik.

Egy másik, hasonlóan nyilvánvaló különbség a fogaik elhelyezkedése. Amikor az aligátorok állkapcsa zárva van, csak a felső fogsor néhány foga látható, mivel az alsó fogak a felső állkapocs mélyedéseibe illeszkednek. A krokodiloknál azonban mind a felső, mind az alsó fogak láthatók, amitől úgy néznek ki, mintha mindig vicsorogva mosolyognának.

Neked vannak olyan állatok, amiket gyakran összetévesztesz?

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?