Celeb / Híresség

Schobert Norbi nagyon kiakadt a brüsszeli döntéshozókra: „Mindezért felelniük kell”

A fitneszguru nemrégiben ország-világ előtt vállalta véleményét az energiaválságról, egyértelműen kimondva: a mostani válságról nem a magyar kormány, hanem az Európai Unió tehet, ahol a szankciókról határoztak. Norbinak is sok nehéz döntést kellett meghoznia az elmúlt időszakban, és úgy tűnik, nagyon sötéten látja az elkövetkező hónapokat is.

 

 

 

– Nem a kormány szövegét nyomom, engem egyetlen politikus sem hív fel, hogy lediktálja, mit mondjak. Azért fogalmaztam így, mert ez a valóság. Nem hittem, hogy a koronavírus-járvány után még rosszabb világ jöhet; erre most sokkal kétségbeejtőbb a helyzet. Ennél már csak az lenne rosszabb, ha nálunk is lőnének – mondta el Norbi, aki szerint Brüsszel tehet arról a helyzetről, amibe most Európa került.

– Be kellene végre látni, hogy Vlagyimir Putyin nem fog belerokkanni az európai szankciókba; az más kérdés, hogy a minap elrendelt mozgósítás mit hoz neki politikailag. Az egyetlen meg­oldás a béke, ezért maximálisan egyetértek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Orbán Viktor kormányfő nyilatkozataival – magyarázta Norbi, aki elmondta, hogy bár nem ért egyet a fegyveres konfliktussal, szerinte nincs annál több feladatunk a háborúval, mint segíteni a rászorulókon:

– Ez szűkebb értelemben Oroszország és Ukrajna konfliktusa, tágabban értelmezve pedig Oroszország és az USA háborúja, amibe az Európai Uniónak nem lenne szabad beavatkoznia – hangzott Norbi véleménye, amihez hozzátette: „amikor elfogadták az ukrán nyelvtörvényt, mivel büntette Brüsszel Ukrajnát?”

Norbi az új nemzeti konzultációt nagyon fontos lépésnek tartja:

– Ha pozitívan zárul, a miniszterelnök Brüsszelben fel tudja mutatni, hogy a magyar nép is a szankciók eltörlése mellett foglal állást – mondta, hozzátéve: bár Magyarország „kis hal” az EU-ban, biztos benne, hogy lesz hatása. Főleg, amikor a „nálunk nagyobb népek”utcára vonulnak, és nem csak tüntetnek majd.

Sötét jövőkép

Norbi meglehetősen borúsan látja a közeljövőt. Elmondása szerint a tél beköszöntével mindenki érzi majd a brüsszeli szankciók kellemetlen hatásait, ami miatt ő nem csak tüntetésre, de vérengzésre számít az európai utcákon. Azt is hozzátette, hogy azoknak, akik ezért felelősek meg kell bűnhődniük:

– Az emberek fázni és éhezni fognak. Sok lakásban nincs távfűtés, egyszerűen meg fognak fagyni, különösen a nyugdíjasok. A vállalkozások tönkremennek itthon és Európa-szerte, folyamatosan zárnak be a vendéglátóhelyek, hotelek, uszodák, pékségek. A év végével olyan csődhullám jön, amely megroppantja az uniós és a magyar gazdaságot is. Idáig munkaerőhiány volt, de hónapokon belül egymillió munkanélkülire számítok. Az uniós döntéshozóknak mindezért felelniük kell, büntető­jogilag és anyagilag egyaránt.

Norbi a Mandinernek adott interjújában arról is beszámolt, hogy miért ül a miniszterelnök öccse, Orbán Áron Schoberték cége, a Norbi Ubdate Lowcrab Zrt. igazgatóságában:

– Orbán Áron azért lett a bizottság tagja, mert Horvátországban üzemeltet egy Update-üzletet, és mivel a korábbi tag távozott tőlünk, felkértem, hogy vállalja el a feladatot. Jó barátság van köztünk, mindketten sportlövők vagyunk, innen az ismeretség. Ettől még nem kapok pénzt vagy bármilyen támogatást a Fidesztől – mondta Norbi, aki a lap kérdésére elárulta, van-e kapcsolata Orbán Viktorral:

– Nincs, ahogyan egyetlen fideszes politikussal sem. Ha hibázok, ahogyan volt rá példa, a hatóságok engem ugyanúgy elcsapnak, mint bármelyik vállalkozót.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?