Életmód, Érdekes, Internet

14 érdekes dolog, amit valószínűleg sosem láthattunk volna, ha nem létezik internet

Az internet valóságos kincsesbányája az érdekes dolgoknak, csak tudni kell, hol keressük őket. Az internetezők által feltöltött rengeteg kép és videó segítségével sok érdekes dolgot tanulhatunk a világról, ráadásul rengeteg olyan pillanatnak is szemtanúi lehetünk, amiket egyébként sosem láthattunk volna a saját szemünkkel. Folyamatosan nyomon követjük az internetezők által megosztott érdekességet, és ezekből állítottuk össze a most következő listát is, melyen 14 nem mindennapi kapott helyet.

 

 

 

1. ,,A szomszédom fáját villámcsapás érte, és azóta részenként eltérő ütemben virágzik.”
2. Ez egy kapu, melynek célja, hogy a lovakat átengedje, de a kocsikat ne.
3. Folyók kereszteződése.


4. Ennek a széknek a háttámláján az olvadó hó úgy néz ki, mint egy fa.
5. A leszakadt nagyfeszültségű vezeték megolvasztotta a járdát és üveggé változtatta a homokot.
6. 300 éves mancslenyomat egy téglán.
7. ,,Ujjlenyomat nélkül születtem.”
8. Baljóslatú figyelmeztetőtábla egy angol erdei túraútvonalon.
9. ,,Az utcai lámpa leszakadt a házam közelében, és csak most jöttem rá, hogy milyen hatalmasok is ezek valójában.”
10. ,,Bort rendeltem és dobókockák voltak a parafa dugóban.”
11. A lépcső árnyéka optikai illúziót kelt, mintha még egy lépcső lenne a képen.

 

 

 

 

12. A hó nem olvadt el a szegély árnyékában.
13. Szórakoztató óra.
14. Jól nézd meg, mert ezeket a bútorokat valójában teljes egészében téglákból készítették.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?