Celeb / Híresség

Várkonyi Andrea: Amikor megismertem Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált

Sosem kapaszkodtam senkibe, sosem voltam rászorulva mások segítségére – mondta az ország leggazdagabb emberének felesége.

 

 

 

Sosem kapaszkodtam senkibe, sosem voltam rászorulva mások segítségére – mondta Várkonyi Andrea a Hot Magazinnak adott interjújában, amit a Blikk szemlézett.

Az ország leggazdagabb emberének, Orbán Viktor gyerekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a felesége beszélt a tévés karrierje indulásáról is, ami kezdetben csak hobbi volt számára az orvosi egyetem mellett.

„A tévézés anno egy hobbi volt, aztán egyszer csak a hivatásommá vált. Mára annyira természetes közegemmé vált, hogy ha belépek egy stúdióba, olyan, mintha hazamennék” – mondta Várkonyi Andrea. Az egykori tévés azt is elárulta, hogy a hosszú évek alatt születtek barátságok is, „amelyek közül van, aminek vége szakadt, és van, ami megmaradt”.

„Férjhez mentem, családom van, és elmondhatom, hogy sosem kapaszkodtam senkibe, sosem voltam rászorulva mások segítségére”

– mondta Andrea, aki büszke az önállóságára. Szerinte egyedül jutott el oda, ahol most tart, mert rengeteget tanult és dolgozott.

A magánélete kapcsán elárulta, hogy sokáig nem talált rá a szerelem, igaz bevallása szerint akkoriban máshol voltak a prioritások. Ez azonban megváltozott, és tavaly szeptemberben hozzá is ment Mészáros Lőrinchez. A kapcsolatukról még korábban az mondta, hogy amikor megismerte Lőrincet, minden olyan magától értetődővé vált, és azért mondott igent, mert a világ legtermészetesebb dolgának tartotta, hogy összekötik az életünket.

Az interjúból az is kiderült, hogy a milliárdos üzletember egy kis meglepetéssel készül a közelgő házassági évfordulójukra.

„Azt kérte, azon a hétvégén ne csináljak programot, tegyem magam szabaddá! Régebben nem nagyon tudott titkot tartani, de mostanra már belejött, és valószínűleg tényleg csak azon a napon fogom megtudni, mivel készül” – mondta Várkonyi Andrea.
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?