Életmód, Érdekes

Ezek az emberek előadást tarthatnának arról, hogyan kell méltóságteljesen kezelni az élet kudarcait

Az ember életét nagyban befolyásolják a külső körülmények. Sokszor úgy is bajba kerülhetünk, hogy mi egyébként semmi rosszat sem tettünk. Ezt legjobban talán az úgynevezett pillangóhatással lehet leírni, vagyis teljesen kiszolgáltatottak vagyunk az életünkben szereplő embereknek, tárgyaknak de néha még magának az időjárásnak is. Mindennap számtalan ebből fakadó baleset történik – csak egy kicsit közelebbről meg kell őket néznünk. Meglepve olvastuk a most következő internetezők történeteit, akik a legfurcsább módokon kerültek bajba, közben pedig azon tűnődtünk: hogyan történhettek meg ezek egyáltalán?

 

 

 

18 ,,Ma reggel elejtettem a jegygyűrűmet.”
1d06585523bb8c86976dac8046
17 ,,Először készítettem el ezt a népszerű reggelit, amit már csomószor láttam az interneten. Miért nem mondta senki, hogy az avokádó keserűvé válik a sütéstől?!”
aae1775196ab6dc20a286b9a04
16 ,,Csak meg akartam borsozni az ételemet.”
50d6285fd99944e18e4143bd03


15 ,,Sokat vártunk, hogy beköltözhessünk az új házunkba, erre a beköltözés napján kiderült, hogy penészes.”
707a8657be87b1f3bd0b71c80b
14 ,,Pénzt gyűjtök az egyetemre – fűnyírással. Ma az egész napi fizetésem kiesett a zsebemből és bedarálta a fűnyíró.”
61e75b5e869502276bde0d4d5c
13 ,,A sógorom épp egy hatalmas fát próbált kivágni a garázsom közelében.”
20e3cd56b5b70d4810305b9e85


12 ,,Elfelejtettem kivenni a kapszulát a kávéfőzőből, mielőtt forróvizet engedtem vele a gyorslevesembe.”
519b42512db1f56932b148f51d
11 ,,A játék utolsó lépése. 50-50% esélyem volt.”
cfadf15e22a40bf209fb0006fa
10 ,,Csak palacsintát akartam készíteni…”
95ab2b510fac1438224a4e4fdf
9 ,,3 hétig szenvedtem ezzel a kirakóssal, hogy rájöjjek, hiányzik belőle egy darab.”
b5d4ab5abb97a55016d5315d3a
8 ,,Csak egy kis chipset szerettem volna.”
e13c6f58bdbd8cc8547a8be825
7 ,,Eladtam a házam, és ma volt a nap, hogy végleg kiköltözök és átadom azt az új tulajdonosnak. Pakolás közben azonban elestem és betörtem a falat.”
f428725f43a889b3d8d2105008
6 ,,Vettem egy évre elegendő babérlevelet, miközben a házam előtt egy egész fa nő.”
d56638521a8501271f2cb86e43
5 ,,Azt mondták, hozzak kenyeret a vacsorához.”
0baae35fa3bc00cb45e07a4cb9
4 ,,A húgom sminkes tükrén megcsillanó napfény lyukat égetett a laptopomba.”
5ab472555bbd8913465d6afd20

 

 

 

 

3 ,,Egy órát vezettem a dugóban, hogy beérjek a munkába, majd lenéztem a földre.”
311cf8534e9160b2143377cd13
2 ,,A futár cég ma végre leszállította az interneten vásárolt tabletemet.”
fo3plr2pr4t51
1 ,,Egy munkahelyi balesetben elvesztettem két ujjamat azon a napon, amikor megérkezett az új gitárom.”

r9e3hyuzhwr51

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?