Érdekes, Film

15 Stranger Things baki, ami úgy tűnik, hogy egyenesen a ‘hellyel lefeléből’ érkezett

A Stranger Things kétségkívül a Netflix egyik legnézettebb sorozata volt az elmúlt években. Négy évad is elég volt hozzá, hogy a rajongók millióit nem csak egyszerűen elvarázsolta a többrétű dimenzióról szóló történet, de a szereplőgárda is mélyen belopta magukat a szívükbe. Habár több millió dolláros produkcióról beszélünk, csak úgy, mint más filmek és sorozatok esetében, a Stranger Things sem mentes a hibáktól és bakiktól. Most összegyűjtöttük a sorozat néhány apró bakiját és tökéletlenségét, melyeket kétségkívül csak a legélesebb megfigyelők vehettek észre a műsor nézése közben.

 

 

 

15 Barb autója

f92aea58db817470ad3957549e

Az első évadban a Demogorgon egyik első áldozatának, Barb-nak az autója csak 1988-ban jelent meg, holott a sorozat állítólag 1983-ban játszódik, vagyis ez az autó ekkor még nem is létezett.

14 Walkie-talkie

5417a35c518b57a21a0b64fd2b

A főszereplők kommunikációjához használt Walkie-talkie-k szintén csak 1985-ben jelentek meg, két évvel a sorozat állítólagos dátuma után.

13 Nancy táskája

085bfa562b9dda1d599017b077

Az egyik jelenetben Nancy az édesanyjával veszekszik, majd bezárkózik a szobájába. Láthatjuk azonban, hogy a táska, amit a karján hord, egyik jelenetről a másikra változtat pozíciót a lány kezén.


12 Az iskolabusz

f15a1859b1b097b644adf04317

A busz, amiben a szereplők az 1. évad bizonyos pontján menedéket keresnek, egy Blue Bird TC 2000, amelyet 1998 és 2003 között gyártottak, sok évvel azután, hogy az eseményeknek elvileg játszódniuk kellett.

11. 3 pontos vonal

502ecc53859c6ec23574470b68

Miközben az első évadban a főszereplők a szörnyeteggel harcolnak, az egyik jelenetben az iskola kosárlabdapályáját láthatjuk, hárompontos vonallal. Ezt a dobást jelző vonalat azonban csak 1987-ben vezették be, ezért 1983-ban nem létezett.

10 Reggelizőasztal

ae8b095fbfbeaaf66c6e680182

A második évadban, amikor Tizenegy és Hopper együtt reggelizik a szuperhős lány ételének pozíciója, illetve az asztal néhány többi eleme is folyamatosan változik a jelenetek között.

9 Izzadtságfoltok

f41a285d0db5d69e58d434f191

A második évad 5. epizódjának elején Willnek látomása van a “másik oldalról”, ami miatt nyugtalanul ébred. Ugyanebben a jelenetben többször is láthatjuk, hogy a pólója teljesen nedves, majd hirtelen megszárad.

8 Az eltűnő walkie-talkie

d4684f5d2da04faa1694f1c4d7

Amikor Will egy lényt talál a mosdóban, kiszalad, és ledobja a walkie-talkie-ját a földre, de amikor a többiek bejönnek megkeresni, a készülék már nincs ott.

7 Piros M&M’s

da44885c2590a3138b57db03e3

Az 1985-ben játszódó 3. évad egyik jelenetében Will a béke jeleként néhány M&M’s-t ad Tizinek, amik között szemmel láthatóan piros színűek is voltak. Ez azonban hibás, mivel a cukorkát gyártó cég 1976-ban leállította a piros színű cukorkák gyártását a színezésükhöz használt alapanyagokkal kapcsolatos egészségügyi vita miatt, és csak 1987-ben kezdte el gyártani újra.


6 Az ingzseb

9b04a352d78bde8fee4a7a5179

A 3. évadban, amikor Alekszej megszökik Hopper elől, láthatjuk, hogy megfordították a képet a készítők: a jelenetben ugyanis Alekszej ingzsebe a jobb oldalon van, míg a szemből készült jelenetekben egyértelműen látható, hogy az ingzseb a férfi ingjének bal oldalán van.

5 Furcsa fogás

46017454a9b72bee09304591e2

A 3. évadban, amikor Robin és Erica be vannak zárva egy raktárba, találnak egy titokzatos anyaggal teli tégelyt. Robin átveszi Ericától, majd láthatjuk, ahogy jelenetről-jelenetre folyamatosan megváltozik a kezének a helyzete a tégelyen.

4 Banánhéj

e76e7a5947b929d9a25653af46

Amikor Steve banánt eszik a 3. évadban, a héját az asztalra dobja, de néhány másodperccel később a banán ismét a kezében van.

 

 

 

 

 

3 Varázsburger

f9421b580189e37aac99e3da8a

A 3. évadban Bruce-nak, Nancy főnökének hamburgere jelenetről-jelenetre változik. Először a hús a többi hozzávaló tetejére kerül, majd néhány pillanattal később, már alattuk látható.

2 Tizenegy figyelmen kívül hagyja Mike-ot

e818bd5d9abef8b1b233203d38

Amikor a kórházban ülve várakoznak a 3. évadban, Tizenegy megpróbálja figyelmen kívül hagyni Mike-ot, ezért abbahagyja a magazin olvasását, majd elfordul tőle. A következő jelenetben azonban már ismét a magazint olvassa, és ismét elfordul Mike-tól.

1 Will elfeledett születésnapja

Stranger Things szuletesnap baki

A 4. évadban a főszereplők élete a szokásosnál is zsúfoltabb és bonyolultabb, különösen Will-é. Az egyik jelenetben ugyanis láthatjuk, hogy március 22-e van, ami azért is furcsa, mivel az első évad óta tudjuk, hogy ekkor van Will születésnapja. Látszólag ez azonban senkit sem érdekel, még magát Will-t sem. A műsor producerei egyébként ezzel kapcsolatban azt mondták, hogy teljesen elfelejtették.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?