Celeb / Híresség, Érdekes

15 filmes pár, akik a mozivászon után a valóéletben is egymásba szerettek

Számtalan romantikus dráma létezik, melyekben a kedvenc színészeink között őrült románc alakul ki, ez azonban legtöbb esetben csak színjáték. De nem mindig. Néha ezek a románcok azonban a forgatás befejezésével sem érnek véget, és a képernyőn kívül is folytatódnak. A legtöbb hollywoodi pár általában így születik.

 

 

 

1 Rose Leslie és Kit Harington (Trónok harca)

fdf5c1bb 273f 4c47 9879 42c874dd0c82

A népszerű sorozat színészei egymásba szerettek, csak úgy, mint az általuk játszott karakterek. 2012-ben össze is házasodtak.

2 Alexis Bledel és Vincent Kartheiser (Mad Men – Reklámőrültek)

532e0ee3 5425 4dcc 973c 3ddb38e5e9b1

A színészpár 2012-ben a Mad Men sorozat forgatásán ismerkedett meg, amiben a karaktereik egymásba szerettek. 2014-ben végül ők maguk is összeházasodtak, 2015-ben pedig már gyermekük is született.

3 Keanu Reeves és Charlize Theron (Édes november)

1370e5e4 5886 470b 9084 5d1b879d8802

A színész pár még 1997-ben ismerkedett meg egymással az Ördög ügyvédje című film forgatásán, de csak a 2001-es Édes november című film közben szerettek egymásba. Kapcsolatuk nem tartott túl soká, hamarosan szakítottak.


4 Ashton Kutcher és Mila Kunis (Azok a 70-es évek show)

99c6dd84 9422 43fc a448 1bea730b0be1

Ők az egyik legstabilabb sztár-pár Hollywoodban. Az “Azok a 70-es évek show” című sorozat forgatásán ismerkedtek össze, és 2015-ben végül össze is házasodtak. Azóta két gyermekük is született.

5 Ryan Gosling és Rachel McAdams (Szerelmünk lapjai)

0b71bd8e 5259 4763 bce4 826ce8dfd6f6

A népszerű film utolsó jeleneteinek forgatása közben szerettek egymásba, annak ellenére, hogy eleinte ki nem állhatták egymást. Gosling még meg is kérte a rendezőt, hogy keressen más nőt a szerepre, mert annyira nem tudott vele dolgozni. Ennek ellenére 4 évig voltak később párkapcsolatban, de a média túlzott nyomására végül szakítottak.

6 Kaley Cuoco és Johnny Galecki (Agymenők)

98e383c6 7d6f 4400 a611 5f7b210fd991

Titokban tartották a kapcsolatukat, és csak akkor hozták nyilvánosságra, amikor már véget ért. Ma már csak jó barátok.

7 Channing Tatum és Jenna Dewan (Step Up)

90106002 01cb 4180 af59 6c7bf3a9bfa4

9 évig voltak együtt, össze is házasodtak, sőt még egy lányuk is született. Ennek ellenére sajnos néhány hónappal ezelőtt elváltak.

8 Penélope Cruz és Javier Bardem (Sonka, sonka)

52c03843 5497 4aff abc5 5cacaacbee01

1992-ben a Sonka, sonka című film forgatásán találkoztak először, de csak a 2007-es Vicky Cristina Barcelona film után kezdtek el randevúzni. 2010-ben házasodtak össze, azóta két gyermekük is született.

9 Miley Cyrus és Liam Hemsworth (Az utolsó dal)

9090c7a7 082d 46ef 84cb faf26acb0d7c

A film forgatása közben szerettek egymásba, és azóta többször is megpróbálták már együtt, de eddig mindig szakítás lett a vége. Nemrég ismét szakítottak.


10 Robert Pattinson és Kristen Stewart (Twilight)

d53b5707 f91a 4ef5 b3ad 78d8599a0156

A Twilight-filmek főszereplői 2008 és 2013 között voltak együtt, végül Stewart hűtlensége miatt szakítottak.

11 Brad Pitt és Angelina Jolie (Mr. és Mrs. Smith)

8ef2a1c4 6d5c 4881 8d0d 0e41b81ad3f2

2005-ben a pár egymásba szeretett a Mr. és Mrs. Smith forgatásán, majd Hollywood egyik leghíresebb párjává vált. 2014-ben össze is házasodtak, ám 2016-ban a gyereknevelésből adódó nézeteltéréseik miatt végül Angelina beadta a válópert.

12 Natalia Dyer és Charlie Heaton (Stranger Things)

57df3786 cb50 48be 8f1e 08e65635d2b4

2017 elején kezdték el felvállalni a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, azóta egy párt alkotnak. Még mindig együtt vannak.

 

 

 

 

13 Blake Lively és Ryan Reynolds (Zöld lámpás)

49067ecb 4f9d 460a 9f39 5dd3e7747297

A Zöld lámpás című film forgatása közben a barátságuk romantikus kapcsolattá alakult. 2012-ben házasodtak össze, azóta két gyermekük is született.

14 Ben Affleck és Jennifer Garner (Daredevil)

537e90de 7d1d 4c1d ac69 18fbc82b4a54

A pár szerelmi története a Daradevil forgatásán kezdődött 2001-ben, majd Ben hűtlenségével ért véget 2017-ben.

15 Zack Efron és Vanessa Hudgens (High School Musical)

109ccf92 ef78 4d21 8e01 207cd15a8f9f

Szerelmi történetük 2005-től 2010-ig tartott. Azt állítják, hogy túl fiatalok voltak, és ezért vallott kudarcot a kapcsolatuk.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?