Életmód, Igaz történetek

Édesanyja sírját látogatta meg először, miután 43 évet töltött börtönben egy gyilkosságért, amit nem is követett el

Kevin Strickland több mint négy évtized börtönbüntetést töltött le háromszoros gyilkosságért, amelyet ráadásul nem is követett el.

 

 

 

A 62 éves Kevin Strickland épp egy szappanoperát nézett a börtönben, amikor egy breaking newsból megtudta, hogy felmentették az 1978. április 25-én történt hármas gyilkossági ügyben. Így tudta meg, hogy november 23-án véget ér számára a jogtalanul letöltött ítélete.

Szabadulás után az első útja a temetőbe vezetett az anyja sírjához.

43 évet töltött börtönben egy gyilkosságért, amit nem is követett el



“Tudom, hogy anyám a föld alatt van, de valahogy racionálisan ezt nem lehet felfogni. Soha nem tudtam eddig meglátogatni őt. Újra végiggondoltam azt a pillanatot, amikor azt mondták, hogy bűnös vagyok egy olyan bűncselekményben, amit nem is követtem el” – mondta Strickland.

Egy börtön “védelmező falain” kívül töltött egyetlen éjszaka elég volt Stricklandnek, hogy ráébredjen, sok idő el kell teljen ahhoz, hogy maga mögött tudja hagyni azt az egyetlen életet, amelyet tinédzser kora óta ismer.

“Megszoktam, hogy egy zárt cellában élek, ahol pontosan tudtam mindig, mi fog történni. Itthon, amikor hallom a különböző szokatlan zajokat, a bútorok recsegését, elektromos vezetékeket és bármi mást… fura érzés volt. Kicsit féltem. Azt hittem, valaki betört a lakásba” – mondta.

L.R. Strickland (balra) and Kevin Strickland (jobbra) – Fotó: GoFundME

Kevin Strickland mindössze 19 éves volt, amikor Cynthia Douglas azonosította a hármas gyilkosság helyszínén tartózkodó férfiak egyikeként. Később azonban Douglas visszavonta a beszámolóját, és körülbelül 30 évet töltött azzal, hogy bebizonyítsa, Strickland mégis ártatlan.

1978. április 25-én, a gyilkosság napján Douglas Larry Ingrammal (21), John Walkerrel (20) és Sherrie Blackvel (22) egy kisebb házibuliba ivott és dohányzott, amikor négy férfi bement a házba és lőni kezdett rájuk.

A csoportból három személyt megöltek, Douglas volt az egyetlen túlélő, és azt mondta, hogy szerinte Strickland az egyik elkövető.

Stricklandet később életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték feltételes szabadságra bocsátás nélkül.

Fotó: GoFundME

Douglas azt is elmondta a rendőrségnek, hogy az elkövetők közül ketten, Vincent Bell és Kiln Adkins 1979-ben bevallották, hogy a gyilkosságot elkövető csoport tagjai voltak. És azt is elmondták, Strickland nem tartozott a csoporthoz, és nem vett részt a hármas gyilkosságban. Douglas is visszavonta a feljelentését, és azt mondta, hogy rosszul azonosította őt. Megpróbálta bebizonyítani, hogy Strickland ártatlan volt, azonban 2015-ben elhunyt, és már nem sikerült jóvátennie a bűnét.

Miután Strickland 43 évet töltött rács mögött, James Welsh nyugalmazott missouri bíró hatályon kívül helyezte ítéletét.

“43 éve vagyok börtönben. Igen, ez kemény, nagyon kemény. Fáj, hogy nem tudom visszaszerezni soha azt a 43 évet. Szinte az egész életem a börtön-emlékekből áll. Nem ismerek mást” – mondta Kevin Strickland korábban egy interjúban.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?