Életmód

16 ember, akinek egy hidegzuhany is jobban esett volna, mint az anyakönyvi hivatalban tett látogatás

Az emberek találkoznak, egymásba szeretnek, majd összeházasodnak. Sajnos azonban ez még önmagában nem mindig garantálja a happy endet, a házasságok közel fele ugyanis előbb vagy utóbb válással végződik. A válási eljárás közben pedig számtalan drámai pillanat történik az egykor fülig szerelmes felek között, akik akkora általában ki nem állhatják már egymást.

 

 

 

  • Az első férjem a szüleivel együtt érkezett az anyakönyvi hivatalba. A szülők valószínűleg attól tartottak, hogy esetleg meggondolja magát. Így vagy úgy, a volt férjem az edényektől kezdve a teáscsészékig mindent felosztott: a kék díszítésűeket ő kapta, a rózsaszínek nekem jutottak. Általában csendben tűröm a dolgokat, de nehezemre esett higgadtnak maradni, mikor rám fogta, hogy elvittem minden bútort és egy félig üres lakásban kell laknia, mikor nem volt hajlandó kiköltözni a közös lakásunkból és még az útlevelemet is csak a lakáskulcsért cserébe adta nekem vissza. Szerencsére nem szültem neki gyereket.
  • A szomszédom elvált. Látom, hogy pakolják a cuccokat, ezért felhívtam őt, de mondta, hogy minden oké, a volt felesége költözik és elvisz ezt-azt a lakásból. Este, amikor hazaért, bekopogott, és szólt, hogy ragadjak zseblámpát. Mint kiderült, a nő mindent elvitt, a konyhaszekrénytől kezdve a lámpákon és égőkön át a kapcsolókig és a konnektorokig. A WC-deszkát sem hagyta hátra. A lakás részben parkettázva volt, és a nő még azt is felszedette. Mi motiválja az ilyen embereket? Nem értem.

Költöztető dobozok

  • Az egyik barátnőm volt férje mindent elvitt, még a szögeket is, amiket a falba kalapált. Érdekes módon a közös lányuk ennek ellenére a feleségével maradt, hozzá nem ragaszkodott annyira.
  • Apám és anyám 24 éve elváltak. Apám azóta már kétszer volt házas, anyám soha nem talált senkit. Apám szerette felhívni anyámat és mindenféle vicces történeteket mesélni vagy panaszkodni a munkáról, ezért rövid időn belül teljesen megszakadt közöttük a kapcsolat, utoljára pár éve az esküvőmön látták egymást, de nem kommunikálnak egymással.
  • A volt férjem elpanaszolta az anyjának, hogy nem főztem semmit, és ezért kellett elválnunk. Az én története: 3 évig tényleg nem főztem. Eleinte azért, mert az egyik városból a másikba kellett szaladgálnom, az agyvérzéssel kórházban fekvő anyámhoz és kimerült voltam. Utána 12 órás műszakokban dolgoztam, és az egy órás hazaút után azt mondtam, hogy túl fáradt vagyok a főzéshez. Szóval, ha ez rossz, akkor igen, ilyen szörnyeteg voltam.
  • „A válás után nem akart osztozkodni az ingatlanon, viszont mindent elvitt magával. Az egész házasságból csak ez a fésű és ez az olló maradt. Néha arra gondolok, hogy talán jobb lenne eldobnom őket, hogy egyáltalán semmi se juttassa eszembe.”

Fésű és olló

  • Az egyik ismerősöm apja visszajárt megdézsmálni a hűtőt, amikor elvált a feleségétől. Bár hivatalosan ekkor még nem váltak el, szóval joga volt belépni a házba, így a férfi mindig bement reggel, és megette a hűtőből az ételt, amit a felesége a munkába csomagolt magának.
  • A volt férjem 3 hónappal a válásunk után ismét megházasodott. 3 nappal később beállított hozzám, hogy elmondja, csak azért vette feleségül azt a nőt, hogy engem megbántson. Hat hónap múlva megint elváltak. Gondolom ezt is a kedvemért.
  • Elköltöztem a férjemtől. Közös megegyezéssel elvittem mindent, amire szükségem volt. Egy idő után azonban elkezdett dolgokat hozni hozzám, azzal a címszóval, hogy „szükségem lehet rá”. A kidobásra váró szemetét, régi műszaki cikkeit vagy veszélyes hulladékait is elkezdte az ajtóm elé hordani, hogy “hátha én még hasznát veszem” majd nekik.

Szemét hordás

  • Elváltam a férjemtől, de nem osztozkodtam a házon. Azt hitte, hogy az ő háza is, miközben reggel 6-kor keltem és késő estig dolgoztam még hétvégén is, hogy gyorsan vissza tudjuk fizetni a hitelt. Eszem ágában sem volt megosztani a házat, ezért, amikor kidobtam, beköltözött a nagymamám volt lakásába, ami akkor maradt rám, amikor a nagymamám elhunyt. Amikor már újra elkezdtem ismerkedni, a volt férjem elkezdett hozzánk járni, állítólag a gyerekekhez, akik persze kinyitották neki az ajtót, pedig nem is foglalkozott velük, csak megpróbálta elűzni az új barátomat.
  • Az egyik rokonom elvált a feleségétől. A nő először az anyjához költözött, majd úgy döntöttek, hogy megpróbálják megjavítani a kapcsolatukat. 2 hónap alatt a nő új mosógépet, hűtőszekrényt, autót és rengeteg ékszert vett, mindezt a férje kezességével, hitelre. Az újév előtt pár nappal a nő szó nélkül lelépett, a rokonomnak pedig nem maradt, csak egy rakás hitelszerződés, amit még hosszú évekig kellett fizetnie.

Ékszerek

 

 

 

 

  • Elmentem, hogy magammal vigyem az egyéves kislányomat, aki a legfontosabb nekem ezen a világon. Tervben volt, hogy később visszamegyek még pár cuccért, például az ékszereimért, de a volt férjem egy egész műsort adott elő, hogy kirabolták a lakását. Még a rendőrséggel is jegyzőkönyvet vetetett fel. Sem én, sem a nyomozó nem hitt a lopásban, ezért azt tanácsolta, hogy keressem fel a közeli zálogházakat, de nem foglalkoztam vele. Csak szerettem volna elfelejteni a volt férjemet és kitörölni az életemből, még ha ezért drága árat is kell fizetnem.
  • A válás után beállított hozzám az anyósom, és megkért, hogy adjam vissza a fia nálam maradt cipőjét. Lementem a pincébe és felhoztam egy táskát, tele lyukas cipőkkel és szakadt szandállal. A padlóra dobtam a „kincseket”, mire az idős asszony elkezdte átkutatni őket. Mikor látta, hogy semmi értékes sincs, megkért, hogy adjam vissza a fia öltönyét, amit az esküvőnkön hordott. Közöltem vele, hogy már kidobtam és valószínűleg útban van a szeméttelepre, mire a nő bosszúsan felállt, és a szakadt cipőkkel a kezében, duzzogva lelépett. Azóta sem láttam őket sem én, se a családom, és nagyon hálás vagyok ezért.

szakadt cipő

  • A volt férjem betegesen szűkmarkú volt. Fél órán keresztül vitatkozott velem arról, hogy ki vegye ma a kenyeret: én vagy ő. Ő nem volt hajlandó két nap egymás után kenyeret venni, mert házasok vagyunk, és fele-fele arányban kell fizetnünk mindent. A valódi ok persze az volt, hogy nem dolgozott és alig volt pénze. Elváltunk persze, aztán minden megváltozott. Hirtelen új kanapét, csillárt, és étkészletet vett a házba. Persze csak színjáték volt, utána egy teát sem tudott magának venni.
  • Az exem 4 éve nem hívta a fiunkat. Nemrég írtam neki egy üzenetet, mert késett a tartásdíjjal, és ha már úgy alakult, megkérdeztem, hogy miért nem ad 4 éve ajándékot a gyerekünk születésnapjára vagy legalább hívja fel őt néha. A válasz így szólt: „A fiam sem hívott fel engem a születésnapomon.” A gyermek most 8 éves.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?