Belföld, Celeb / Híresség

Végső útjára kísérték Berki Krisztiánt: Mazsi és Hódi Pamela egymás mellett, Natika a kis Emmát öleli a sírnál – fotók

A Berki Krisztiánt gyászolók megállás nélkül érkeznek a Farkasréti temetőbe, ahol fehér öltözékeikkel egészen egyedi hangulatot adnak a tragikus eseménynek.

 

 

A szertartás megkezdése előtt egy szívszorító jelenet játszódott le, Nati édesapja urnája mellé helyezte plüsskutyusát. A gyönyörű gesztust követően énekelni kezdett Kökény Attila, aminek hatására Krisztián anyukája vígasztalhatatlanul zokogni kezdett.

Itt látható a szertartás:

Kökény énekét követően Mazsi állt a jelenlévők elé és Kun Magdolna: Béke volna jó című versét kezdte szavalni.

„Ezzel a verssel kezdem, mert ez volt a szerelmem kedvence” – mondta, majd így folytatta a verset követően:

„Megrendülten állok, mert nem tudtam hogy ilyen hamar mész el… Tudom, hogy itt vagy és talán azt is látod, mennyire arcul csapott minket a halálod. Mindent köszönök, a mosolyod, a szereteted és Natit is. Hiányozni fogsz a gyerekeknek! Ez lesz a legnehezebb: pótolni a szuperhős apát… Megígérem, hogy a gyerekek jó testvérekkent nőnek majd fel” – magyarázta el-elcsukló hangon a gyászoló özvegy végül pegig így zárta beszédét:

„Hálás vagyok neked, érted, és Emmáert, amíg csak élek, szeretlek!”

A hófehérbe öltözött gyászolók előtt ezekben a pillanatokban indították utolsó útjára Berki Krisztiánt.

Az elhunyt és a jelenlévők megérkeztek a sírhoz, melyre a következő feliratot írták: „Köszönjük a mesét (folyt köv.)”. Krisztián lányai a sír mellett állnak, amíg galambokat engedett szabadon egy szív alakú kosárból, addig Emma Mazsi húga karjai között figyeli az eseményeket.

Amíg a hamvakat a sírba helyezik, addig Kökény Attila ismét énekel. Hódi Pamela könnyek között vesz búcsút lánya édesapjától.



 

Galéria

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?