Celeb / Híresség

Mint két tojás: Gáspár Evelin és Virág közösen kívántak sok sikert a szüleiknek az Ázsia Expresszhez – fotók

Gáspár Evelin és Virág egyre jobban hasonlítanak egymásra. Közösen kívántak sok sikert szüleiknek az Ázsia Expresszhez.

 

 

Mint azt korábban már a Blikk is megírtaGáspár Győző és Bea még sosem vettek részt páros vetélkedőben, ez azonban idén megváltozik. A Drágám, add az életed! forgatása után nem sokkal kiutaztak Jordániába, hogy az Ázsia Expressz harmadik évadának vágjanak neki közösen. Amint megérkeztek, Győző máris megtáncoltatta a versenytársait és az utca népét egyaránt.

Lányaik már felnőttek, ráadásul mindketten párkapcsolatban élnek, így a szülők nyugodt szívvel indultak neki a kalandnak. Evelin és Virág tegnap együtt voltak bulizni a párjaikkal, az estéről pedig édesapjuk hivatalos Instagram-oldalán tettek közzé bejegyzést, mellyel sok szerencsét kívántak a szüleiknek a műsorhoz. Elképesztő, mennyire hasonlítanak a Gáspár lányok egymásra!

„Sok sikert kívánunk nekik” – olvasható a poszt mellett.

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?