Celeb / Híresség

Alekosz: Egy bizonyos intelligencia kell ahhoz, hogy egy nő érdekesnek találjon

Alekosz egy interjúban nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is megmondta a magáét.

 

 

Nagy Alekosz volt a vendég Palik Lászlóék Hová tűnt? című műsorában. Az egykori reality sztár szokásához híven igen éles kijelentéseket tett, így volt is némi feszültség a stúdióban.

A beszélgetés még egész nyugodtan indult: Alekoszt a gyerekkoráról, görög származásáról faggatták, és kiderült, hogy sokan csúfolták emiatt. Azt is bevallotta, hogy kicsit „kisiklott”, az elmúlt 11 éve „nem a megfelelő irányba ment”, és most vagyonőrként dolgozik. Neki azonban szerinte a tévében lenne a helye, olyan műsorokban, amelyek „Alekoszra vannak szabva”.

Innen kanyarodtak rá az ismerkedés témakörére. Alekosz itt elmondta, hogy amikor aktívan kereste az igazit, hetente 2000-2500 nőre is ráírt, de akármennyire is jól haladt a beszélgetés, a személyes találkozók előtt megszakították vele a kapcsolatot.

„Nem akarom a nőket lehülyézni meg leostobázni, mert nem erről van szó. De egy bizonyos intelligencia kell ahhoz, hogy egy nő érdekesnek találja Alekoszt”

– fogalmazott Alekosz, aki azt is elmondta, hogy sok nő esélyt sem adott neki arra, hogy megmagyarázzon egy-egy róla szóló hírt, egyből megszakították vele a kapcsoaltot.

„Ha a nő rendelkezik fantáziával és intelligenciával, akkor mindjárt leül velem és fölteszi a nagy kérdést: Alekosz, ezt meg ezt láttam, olvastam. Légy szíves mondd el, hogy van. Ha ezt megteszi, akkor összejövünk. De ha azt csinálja, hogy Alekosz, ne haragudj, te rám írtál tegnap, én fölmentem az internetre és láttam, olvastam rólad ezt-azt, bocsi, de nem egymást keressük. Akkor az a nő egy ostoba” – mondta Alekosz.

Ezen a ponton Palik László is azt javasolta, hogy egy kicsit álljanak meg, „tegyék helyre a dolgokat”. A műsorvezetők többször is arra kérték, hogy ne általánosítson, de ő erre azt mondta, hogy mivel rengeteg nővel volt dolga, van oka az általánosításra.

Alekosz ezután még a férfiakat is kiosztotta.

„A férfiak többsége semmirekellő, tehetségtelen, jellegtelen, stílustalan, nem való semmire, nem is ért semmihez, lusta…” – sorolta.

Az egykori reality sztár még elmesélt néhány konkrétabb esetet, illetve az is kiderült, hogy Alekosz szereti a kicsit naivabb nőket.

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?