Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Berki Krisztián édesanyja: „Nem tudtam, hogy a fiam drogozott”

Az édesanya még mindig nem tudja feldolgozni, hogy fia, akivel néhány napja még találkozott, nincs többé.

 

 

Még mindig küzd a gyásszal a múlt pénteken, 41 éves korában meghalt Berki Krisztián családja. A bulvársztár korábbi és második felesége is posztolt a közösségi médiában, mind a ketten szívhez szóló sorokkal búcsúztak a volt futballistától és valóságshow-szereplőtől. Eközben a sztárok is sorra posztolják közös emlékeiket és véleményüket Berkiről.

Blikk arról ír, hogy egyelőre a celeb édesanyja sem dolgozta fel, ami a fiával történt.

„El sem hiszem, hogy nincs többé, néhány napja voltam velük babaúszáson. Tervei voltak, úgy volt, hogy múlt hétvégén jönnek meglátogatni engem a kicsivel és Mazsival, de erre sajnos már nem került sor”

– nyilatkozta megtörten az anya.

Fia családjáról szólva elmondta: „[Mazsi] sem tudja elhinni, hogy Krisztián nincs többé, azt mondta: azt álmodta, ott van mellette és azt mondja neki, hogy szereti. A kis Nati is imádta az apját, a szeme olyan, mint az övé…”.

A halál pontos okáról ő sem árult el többet, de azt elmondta, nem tudta, hogy fia kábítószereket használ.

„Várjuk a boncolás eredményét, hogy kiderüljön, szteroid vagy kábítószer ­okozhatta-e a fiam halálát, mert találtak valamit a rendőrök. Pénteken lesz a boncolás, vizsgálják, mitől állt meg a szíve. Nem tudtam, hogy a fiam drogozott”

– fogalmazott Berki Krisztián édesanyja.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?