Celeb / Híresség

„Elgondolkoztam, hogy itt vagyok 20 évesen és merre tovább” – Fásy Zsüliett elárulta fogyásának titkát

Fásy Zsüliett az utóbbi időben hatalmas változáson ment keresztül. Leadott 43 kilót és most jobb formában van, mint valaha. A fiatal lány most elmesélte fogyásának titkát és arról is beszélt, hogy miért hagyott fel az énekléssel.

 

 

Az tényleg igaz, hogy ez fejben dől el. Folyamatosan tenni kell érte. Nekem teljes életmódváltásra volt szükségem és nagyon figyeltem arra, hogy a szervezetem ezt ne szenvedésnek élje meg, hanem fokozatosan szoktattam magam az új étkezéshez– válaszolta Fásy Ádám lánya a LifeTv reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült lefogynia, majd elárulta azt is, hogy azért döntött a teljes életmódváltás mellett, mert egészségesebb szeretett volna lenni.

Elgondolkoztam, hogy itt vagyok 20 évesen és merre tovább. Ekkor döntöttem el, hogy változtatnom kell– mondta a LifeTv-ben.

Zsüliett a fogyása előtt jó időre eltűnt a nyilvánosság elől, elmondása szerint azért, mert amikor nagyon elhízott, nem szívesen járt már emberek közé és nem érezte magát komfortosan a bőrébe.

„Még mindig nagyon kritikus vagyok, látom magamat, látom azt, ahogy most kinézek, de a lelkemben még mindig ugyanaz a lány vagyok aki voltam. Ez egy folyamat, de most már szívesen megyek emberek közé” – tette hozzá.

Zsüliett életmódváltása mellett egy másik fontos dolgot is abbahagyott az életében, mégpedig az éneklést. A fiatal lány elmondta, hogy ez is egy teljesen tudatos döntés volt a részéről és most érzi úgy, hogy a civil pályán találta meg a helyét.

Jelenleg videóvágással foglalkozom, és mellette egyetemre járok, andragógia mesterszakon tanulok– mesélte Zsüli.

A teljes videó ide kattintva tekinthető meg.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?