Egészségügyi ötletek, Életmód, Érdekes

Hogyan lehet felismerni a skizofrénia első jeleit, és mit kell tenni, ha ezzel a betegséggel szembesülsz

skizofrénia az egyik legvitatottabb pszichiátriai betegség. A tünetei annyira változatosak, hogy a tudósok nehezen tudják megérteni, hogy egyetlen betegségről van-e szó, vagy csak különböző szindrómák kombinációjáról. A hétköznapi emberek gyakran összekeverik a megosztott személyiséget (mint például Billy Milligan esetében) a skizofréniával, de ezek teljesen más betegségek. Annak ellenére, hogy ezerből mindössze 4-6 embernél áll fenn a skizofrénia kialakulásának veszélye, a tünetei hirtelen jelentkezhetnek, ezért mindenkinek tisztában kell lennie ennek a veszélyes betegségnek az előjeleivel. Úgy gondoljuk, hogy minden betegségnél az első és legfontosabb, hogy időben felismerjük őket, ezért most megmutatjuk, mit érdemes tudni a skizofréniáról, és hogyan lehet felismerni az előjeleit.

 

 

 

Mi okozza a skizofréniát?

Skizoférnia tünetei

Egészen a közelmúltig a skizofrénia okai teljes rejtélynek bizonyultak a tudósok számára, de az idegtudomány fejlődése lehetővé tette, hogy fellebbentsük a titok fátylát. A tanulmányok azt mutatják, hogy a genetikai hajlam a fő tényező, de nagy jelentősége van annak is, hogy az ember milyen körülmények között élt az élete első éveiben – például a korai életkorban bekövetkezett mentális vagy fizikai bántalmazás növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

A kockázati tényezők közé tartozik továbbá az alacsony társadalmi státusz, a szegénység, a faji vagy egyéb üldöztetés, a munkanélküliség és a magány. Emellett egyes tudósok úgy vélik, hogy az anyát a terhesség alatt ért esetleges vírusos megbetegedés, valamint a vitaminhiány is növelheti a születendő gyermeknél kialakuló későbbi skizofrénia kockázatát.

Milyen kockázatokkal jár a skizofrénia?

Skizofrénia év

A skizofrénia a világ népességének 1%-át, azaz hozzávetőleg körülbelül 75 millió embert érint. A betegségek 10%-ánál ráadásul olyan emberekről beszélünk, akiknek a rokonait korábban hasonló betegséggel diagnosztizálták.

A férfiak és nők megközelítőleg egyformán érzékenyek erre a betegségre, és leggyakrabban fiatalkorban jön elő. A férfiaknál 20 és 28 év között, a nőknél pedig 26 és 32 év között szokott kialakulni. Ezenkívül a betegség leggyakrabban a városban élő embereknél fordul elő, miközben érdekes módon a betegség egyáltalán nem mutatkozik meg a civilizációtól távol élő embereknél.

A skizofréniában szenvedőknél 2-2,5-ször nagyobb a fiatalkori elhalálozás kockázata, mint az egészséges embereknél, mivel ezt a betegséget gyakran kísérik szív- és érrendszeri rendellenességek. Közismert, hogy a skizofréniában szenvedők gyakran erős dohányosok, ami tovább csökkenti a várható élettartamukat.

A skizofrénia “pozitív” tünetei

A pozitív tüneteknek nevezzük azokat a szokatlan jelenségeket a pszichében, amiket még egy nem hivatásos szakember is könnyedén észrevesz.

Skizofrénia probléma

  • Hallucinációk. Ezek általában hallási hallucinációk, amik legtöbbször úgy jelentkeznek, mintha egy hang beszélne az illetőhöz, de vannak vizuális, sőt szaglási és tapintási hallucinációk is, amikor a személy érintést is érez.
  • Üldözési mánia. A skizofréniában szenvedő személy gyakran azt hiszi, hogy bizonyos emberek vagy szervezetek üldözik őt, esetleg mások rádiójelek segítségével irányítják az életét.
  • Deperszonalizáció. Az ilyen tünetekkel rendelkező személy kívülről kezdi érzékelni saját magát, elveszíti az érzelmeinek és saját testének az irányítási képességét. Ilyenkor például előfordulhat, hogy a személy nem ismeri fel a saját hangját vagy a tükörképét a tükörben.
  • Derealizáció. Ez a tünet általában kéz a kézben jár a deperszonalizációval. Ebben az állapotban a környező világ irreálisnak vagy távolinak tűnik, az embert pedig gyakran deja vu érzések kísérik az egyébként először látott helyektől és helyzetektől.
  • Rendezetlen beszéd és gondolkodás. Ennél a tünetnél gyakran elakad a beszéd, néha az ember hirtelen elhallgat a mondat közepén, mintha elveszítené a gondolatait.
A skizofrénia “negatív” tünetei

Negatív tüneteknek nevezzük azokat a tüneteket, amiket a pszichiátriától távol álló emberek szinte képtelenek azonosítani, mivel ezek a tulajdonságok gyakran jellemvonásként vannak jelen a különböző embereknél.

Skizofrénia negatív

  • Az absztrakt gondolkodás sérülése. Ez abban nyilvánul meg, hogy az illető képtelenné válik a képletes gondolkodásra. Így például, ha megkéred őt, hogy magyarázza el a “Ahol fát vágnak ott hullik a forgács” mondás jelentését, akkor az illető szó szerint értelmezi.
  • A vágyak és törekvés hiánya. Azok az emberek, akiknél ez a tünet jelen van, nem hajlandóak bizonyos dolgokra, például munkába járni vagy olvasni, de az is előfordulhat, hogy abbahagyják például a saját magukról történő gondoskodást és mondjuk felhagynak a tisztálkodással.
  • Apátia. Ilyen esetben az ember közömbös mindenre, ami történik, semmi sem okoz benne pozitív vagy negatív érzelmeket.
  • Autizmus. Az ilyen tünetekkel küzdő személy elveszti érdeklődését a külvilág iránt és elmerül a saját maga belső világában. A másokkal történő érintkezés zavart kelthet az ilyen embernél, ami miatt gyakran ellenségesen lép fel.
Mikor kezdjünk aggódni?

Skizofrénia betegség

Az orvosok úgy vélik, hogy a kialakuló skizofrénia egyik első jele a higiéniai szokások felrúgása. Így például az a személy, aki korábban naponta kétszer mosott fogat, előbb egyszer, majd egyszer sem fog. Ezenkívül maga a cselekvés is lelassul: ha a betegség kialakulása előtt a személy 10-20 percig fürdött, akkor a betegség jelentkezése után ez akár több óráig is elhúzódhat.

Szintén az egyik első jel közé tartozik az adott pillanathoz nem megfelelő érzelmek produkálása: például az illető sírni kezd egy örömteli pillanatban, vagy nevetni egy tragikus helyzetben. Néha a betegség korai szakaszában az érzelmek teljesen eltűnnek: egyes betegek helyénvalónak érzik más emberek vagy állatok kínzását.

A betegség megjelenését néha a szokások éles változása kíséri: például az az ember, aki korábban gyakran vett részt különféle rendezvényeken és szeretett emberek között lenni, hirtelen magának valóvá válik és szeretne távol maradni az emberektől.

A hirtelen hangulatváltozások is figyelmeztető jelek lehetnek. Ezenkívül a skizofrénia kezdeti szakaszában szinte minden betegnél megfigyelhető, hogy az arckifejezések szokatlanul aktívvá válnak, melyeket önkéntelen rángatózások és pislogások kísérnek.

Hogyan kezelhető egy skizofréniás beteg?

Annak ellenére, hogy egyre több ismeret áll rendelkezésre a skizofrénia okairól, a betegség kezelése még ma is sokkal inkább a tünetek megszüntetésére irányul, hogy az illető tovább tudja élni az életét. Leggyakrabban ilyenkor különféle gyógyszereket, úgynevezett antipszichotikumokat írnak fel a betegeknek.

Sajnos a skizofrénia esetében még nem beszélhetünk teljes felépülésről, ezért a skizofrénia a krónikus betegségek közé sorolható, mely miatt az ember egész élete során terápiát igényel. A betegek hozzátartozói pedig a gondoskodásukkal tudnak segíteni szeretteiknek a betegség elleni küzdelemben.

A skizofrén betegeket gondozó embereknek például figyelniük kell, hogy az illető mindig időben vegye be a felírt gyógyszereket, ellenkező esetben a betegség tünetei könnyedén visszatérhetnek.

Mi történik, ha az egyik ismerősünknek téveszméi vagy hallucinációi jelentkeznek? Fontos, hogy ne próbáljuk őt meggyőzni a látottak és hallottak valótlanságáról, azonban ne is értsünk vele egyet. A legjobb, ha elmondjuk neki, hogy nekünk más a véleményünk az adott dologgal kapcsolatban, és azonnal forduljon orvoshoz, vagy hívja az erre szakosodott segélyvonalat. Érdemes megjegyezni, hogy a kedvesség, a türelem és a megértés nagyon fontos a skizofréniás emberek gondozása közben.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?