Állat, Életmód, Érdekes

A tudósok 8 nyomós érvet találtak arra, hogy miért tartsunk otthon macskát (igen, a dorombolás az egyik)

A macskákat mindig is titokzatos állatokként ábrázolták, akik nem törődnek a gazdáikkal, inkább csak magukkal foglalkoznak. Legtöbbször úgy tűnhet, hogy egész nap csak alszanak, miközben szeretnek távol lenni mindentől és mindenkitől, de bármilyen távolról is szemlélik az eseményeket, valójában mindig tisztában vannak azzal, hogy mi történik körülöttük. Ez különösen igaz a gazdájuk egészségi és érzelmi állapotára, amit folyamatosan figyelnek.

 

 

 

8 Dorombolása olyan hang, amelyet öngyógyításra használnak, ezért a velük töltött idő jót tesz az egészségének.

0c431d5ea6955363c256598eb6

A dorombolás egy jellegzetes hang, az egyik módja a macskák egymással és gazdájukkal való kommunikációjának. A macskák több okból dorombolnak. Néha azért, mert éhesek, de lehet, hogy idegesek vagy félnek valamitől. De dorombolást hallunk akkor is, ha a macska jól érzi magát, nyugodt, ha simogatjuk, hiszen a szeretetét is így fejezi ki. A dorombolás hangjának frekvenciája egyes esetekben megegyezik a gyógyító frekvenciával. Ezért mondják, hogy a dorombolás egyfajta terápia a macskák és a körülöttük lévő emberek számára is. Ellazulnak, megnyugszanak tőle.

Amellett, hogy potenciálisan képes csökkenteni a szívbetegségek kockázatát, a macska dorombolása javítja a tüdőfunkciót a légzési problémáktól szenvedőknél. Képes csökkenteni a stresszt, és megnyugtatni akár idegösszeomlás esetén is. A dorombolás frekvenciája 20-140 hertz között van. A házi macskák leggyakrabban 20-50 hertz frekvenciatartományban dorombolnak.

Segíti a szövetek gyógyulását a macskáknál, főleg ízületek és szalagok sérülései esetén. Egy tanulmány szerint, ha az életünk legelső évében együtt élünk egy macskával, jelentősen csökken a légúti- és fülfertőzések kockázata, mivel az állattal való kapcsolat erősíti az immunrendszert. Ugyanez igaz a kutyákra is.


7 Megnyugtatnak, csökkentik a szorongást, és társaságot kínálnak a nehéz pillanatokban.

f6118f5b2cade313eead33ee29

Az állatok simogatása felvidít, és egyfajta lelki nyugalmat ad. Egy kutatásban megállapították, hogy a macska vagy más háziállat tartása segíthet enyhíteni a mindennapi élet okozta stresszt és szorongást. Alacsonyabb szinten tartja a vérnyomást, csökkenti a szívverést, amitől nyugodtabbnak érzed magad. A legjobb természetes módszer a stressz leküzdésére, a szorongás megelőzésére és a magány ellen.

Egy tanulmányban az szerepel, hogy a macskák a résztvevők 83%-a szerint állandó társaságot biztosítanak, a 67%-uk szerint mindig ott vannak, mikor szükségük van rájuk, és stresszes időkben érzelmi támogatást nyújtanak. Egy másik tanulmányban arról is beszámoltak, hogy a háziállat növeli a gazdi magabiztosságát, és fokozza az endorfin termelődését. Ezek a molekulák biztosítják a boldogságérzetet és a jó közérzetet. Az, hogy simogatsz egy macskát (amit ők imádnak, és ez a tudomány által bizonyított tény), játszol vele vagy csak tudod, hogy ott van melletted, elűzheti a szomorúságodat. Ezek után nem meglepő, hogy amint egy macska belép a szobába, nyugalom árasztja el a helyiséget.

6 Segítenek jobban aludni.

59c88a5c07bf0e441d5fd66401

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a macskák azért bújnak be az ágyunkba, hogy melegben és kényelmes helyen legyenek. Valójában azonban ennek más oka is van. Mikor elérkezik az alvás ideje, ők is védelmet és törődést keresnek. Ha mellettünk vannak, akkor biztonságban érzik magukat. Ilyenkor ők is megpihennek az egész napos éberség után. Ha nem tudsz aludni, mert minden napod sűrű és zűrös, próbáld a homlokodra tenni a macskádat 5 percig, hogy elengedd a problémákat.

5 Örömöt hoznak az életünkbe és megnevettetnek.

281c2b5a99bf2f0a894b422087

Akik macskával élnek együtt, elmondhatják, hogy az élet vele a szó minden értelmében óriási kaland. Nézni, ahogy mozognak, ahogy viselkednek, sokszor megmosolyogtatja a gazdikat. Előfordulhat, hogy valaki nem tud otthon háziállatot tartani, de ez nem azt jelenti, hogy nem is kerülhet velük kapcsolatba. Vannak más módszerek is erre, például az állatos képek nézegetésével is hasonló hatást lehet elérni.

Egy tanulmányban megállapították, hogy a macskás videók nézése az egyik legkedveltebb időtöltés, mivel az érzelmi állapotot rögtön javítják. Ezek a videók pozitív érzelmeket keltenek, és energiát adnak a nézőnek. Azt is kimutatták, hogy ilyen videók és fotók megnézése után javul a teljesítmény is.

4 Segíthetnek az autista emberek kommunikációjában.

53576f53c1b23cd295aa23bb31

Az autizmusban szenvedők néha nehezen kommunikálnak másokkal. Az állatterápiáról bebizonyították, hogy az egyik leghatékonyabb módszer új kommunikációs csatornák kialakításához. Ennek részben az az oka, hogy a betegek erősebben kötődnek az állatokhoz. Egy tanulmányban azt is kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek van háziállatuk, nyugodtabbak, társaságkedvelőbbek, mint akiknek nincs. Amikor egy macskát simogatunk, emelkedik az oxitocin szintje, fokozódik a bizalom, a szeretet és a kötődés. Például Iris Grace, egy autista gyermek, macskája, Thula segítségével kezdett el beszélni az emberekkel, mert biztonságérzetet nyújtott neki.

3 A macskatartás csökkentheti az allergia kialakulásának kockázatát, különösen a gyermekek esetében.

046eef526cb5ae2472f9c528e3

Különböző vélemények vannak arról, hogy a macska bundája milyen hatásokat fejt ki, és a szőre milyen gyakran hullik. Mikor kisbaba van a házban, azt gondoljuk, hogy nem túl jó ötlet beszerezni egy macskát. Egy tanulmány azonban kimutatta, hogy azoknál az 1 évnél fiatalabb gyerekeknél, akik macskával nőnek fel, jóval kisebb az allergia kialakulásának esélye. Ez arra enged következtetni, hogy ha életünk korai szakaszában háziállat közelében vagyunk, később nagyobb eséllyel kerülhetjük el az állatokkal kapcsolatos allergiákat. De segíthet más allergiák, például porallergia ellen is.

 

 

 

 

2 A macskák barátságosak.

f2bddf59a7afdd0d6d56ba55a3

Bár a macskákat igazi független egyéniségeknek hisszük, valójában szeretnek kapcsolatba kerülni az emberrel. Egy tanulmány szerint sok macska jobban kedveli a gazdája társaságát, mint az evést vagy a játszást. Ha erre nincs lehetőségük, a legtöbb macska néhány óra múlva keres magának embereket, hogy figyelmet kapjon. Csak kevés macska részesíti előnyben az ételt a simogatás helyett. Csupán legenda, hogy a macskák maguknak valók.

1 A macskagazdik okosabbak, mint a kutyagazdik.

346cd55a65952044a3fbe90638

A macskások és a kutyások közötti háború valószínűleg akkor kezdődött, mikor az ember elkezdett háziállatot tartani. Egy tanulmány szerint a kutyás gazdik aktívabbak, többet járnak szórakozni, és több időt töltenek a szabadban. Velük ellentétben a macskás gazdik általában zárkózottabbak, többet vannak otthon, az idejüket pedig inkább olyan lazítással töltik, mint például a tévénézés és az olvasás. Azt is megállapították, hogy a macskás gazdikat jobban érdeklik a kulturális és tudományos témák.

Ez lehet az oka annak, hogy megállapították, a macskatulajdonosok okosabbak a kutyás gazdiknál. Ebből azonban nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?