Belföld, Hírek

Kétlépcsős nyugdíjemelést ígért be a kormány

Éppen csak elkészült a Magyar Nemzeti Bank friss inflációs előrejelzése a 2022-es évre, kedd délután a Pénzügyminisztérium közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy a nyugdíjak idei pótlólagos emelésére készül a kormány.

 

 

A Pénzügyminisztérium a közleményében azt írta:

„A kormány a nyugdíjemelés mértékéről – amely az idei évben 5% volt – az inflációs előrejelzés alapján előzetesen dönt. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés, két lépcsőben nyugdíjkiegészítés történik, az első júniusban, a második novemberben.

A tárca ugyanakkor felidézi az Orbán kormány áremelkedést fékező intézkedéseit (benzinárstop, élelmiszerárstop, kamatstop, rezsicsökkentés), kitérve arra is, hogy „a háború, a szankciók és az energiaárak emelkedése miatt egész Európában magas az infláció”.

Kedden jelent meg ugyanis a jegybank kamatdöntése után az MNB friss GDP– és inflációs előrejelzése, amelyek szerint a havi csúcspont július-augusztusban lehet, 8-11 százalék közötti sávban várják ekkorra az előző évhez viszonyított inflációt. Az idén februárban a januári 7,9 százalékról már 8,3 százalékra nőtt a pénzromlás mértéke az egy évvel korábbihoz képest – emlékeztet a Bank360.hu.

Ezek szerint az eredeti 5%-os év elejei nyugdíjemelésnek akár a duplája is elképzelhető idén.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?